Szönni, fonni nem tudok, de táncolni jól tudok

„Én is lennék hazai, Ha megkérne valaki. Szönni, fonni nem tudok, De táncolni jól tudok.”

Gyimes a Keleti-Kárpátok vízválasztóján, annak legnagyobb, több tíz kilométer hosszan, a Csíki-havasokból Moldvába futó Tatros folyója völgyében terül el. Három nagy települése Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk, a történelmi Magyarország legkeletibb határa. A nagy folyóvölgyből nyíló lefutó patakok mentén települt meg a népesség. E területek eredetileg a szomszédos csíki székely települések legelőbérletei voltak. Maguk a gyimesi csángók is legfőképp ezekről a településekről ideköltözött székelyek vagy Moldvából idevándorolt magyarok. A Székelyföld és Moldva irányából egyaránt érkezők első állandó telepeit egy 1747-ben keletkezett csíkszentmiklósi egyházlátogatási jegyzőkönyv írja le, mely szerint ebben az időben a gyimesi Lok területén tizenegy család, összesen hatvanhárom lélek telepedett meg szétszórt tanyákon.

„Feljött a nap tisztulásra, / Indulni kell más szállásra. / Más szálláson meg kell állni, / Ott más szokást kell tanulni” (gyimesi lakodalmi csujjogatás).

A gyimesi csángók az azóta eltelt több mint két és fél évszázad során az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították. Ma csaknem tizennégyezren élnek abban a negyven patakban (így nevezik a településrészeket), amelyet Gyimesnek hívunk. Határhelyzetük révén számos kárpáti és moldvai hatást is befogadva alakították ki sajátos kultúrájukat, mely településeik szétszórtsága ellenére is igen egységes, köszönhetően a határra szorultságukból fakadó elzártságnak.

A Nagy Figurák című sorozat harmadik epizódjában Gyimesbe utazunk, és Blága Károly „Kicsi Kóta” tarisznyájában kutakodunk. Kivesszük belőle a féloláhost.

A  teljes ajánló elolvasható a Kultúra.hu cikkében.