Szigliget kimeríthetetlen
Augusztus 23-án különleges, nyárzáró ünnep született a Balaton-felvidék szívében: az Irodalmi Szigliget összművészeti fesztivál. A Szigligeti Alkotóház egyszerre idézte meg múltját és mutatta fel a jelenben is élő szellemiségét – bizonyítva, hogy a kultúra akkor él igazán, ha közösségben születik és közösségben marad fenn.
A múlt és a jelen találkozása
„Mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen” – írta Nemes Nagy Ágnes, és a fesztivál programjai ismét igazolták e sorokat. A kastély falai között és a park árnyas lugasaiban egyszerre kaphattunk bepillantást az irodalmi múltba és a jelen alkotói világába.
A rendezvényt megelőző estén Stekovics Gáspár fotóművész és felesége, S. Horváth Ildikó grafikusművész, valamint Juhász Anna irodalmár és Asztalos Emese irodalomtörténész közös installációt hoztak létre. A kiállításokon az egykori lakók, vendégek és alkotók arcképei és történetei elevenedtek meg: Esterházy Pétertől és Juhász Ferenctől egészen Konrád Györgyig vagy Mészáros Mártáig. A kertben pedig a Balatoni nyár fotói idézték fel a legendás pillanatokat: Pilinszky kutyát simogat, Cseh Tamás gitározik, Nemes Nagy Ágnes pokrócon olvas.
Az alkotás szigete
A nap délelőtt irodalmi játékkal indult, majd a gyerekek Kramli Magdolnával akvarellezhettek a Balaton színeiben. A rózsalugasban Mészáros Blanka és Hajdu Tibor szavalt, Kovács Ida kurátor pedig az ’50–’70-es évek balatoni íróéletéről mesélt.
A délután és este zenei, filmes és színházi pillanatokat kínált: Prieger Zsolt és TINK zenés műsorral tisztelgett Juhász Ferenc és Nagy László előtt. A kastély társalgójában filmklasszikusok idézték meg a múltat, miközben irodalomtörténészek beszélgettek a korszakról. Az est egyik fénypontja a felolvasószínház volt: Trokán Péter és Ráckevei Anna előadásában többek között Lengyel Balázs és Pilinszky sorai keltek életre. Hrutka Róbert zenéje kísérte az egész napot, klasszikus költők verseitől saját szerzeményéig.
Életérzések és emlékek
Az Irodalmi Szigliget egyik különlegessége, hogy a résztvevőket játékos kérdésekre invitálta: „Ha a Szigligeti Alkotóház egy íz lenne, milyen lenne?” – hangzott el. Volt, aki a híres lúdlábtortára emlékezett, más az okkersárga falakat idézte fel, vagy egyszerűen a szabadság szigetét látta benne.
Várady Szabolcs felidézte első szigligeti élményeit az 1970-es évekből: a nappalokat az írás és a hosszú séták, az estéket pedig a pezsgő társasági élet töltötte meg. Kelecsényi László számára a hely a tehetséget, a szabadabb légkört jelenti. És valóban: az elmúlt évtizedekben szinte minden jelentős magyar író és költő megfordult itt – Örkény Istvántól Szabó Magdáig, Pilinszkytől Vámos Miklósig.
Élő hagyomány
A fesztivál szervezője, Juhász Anna így fogalmazott: “Húsz éve dolgozom irodalmi közösségek létrejöttén, ezen az úton fontos állomás a Szigligeti Alkotóház történetének feldolgozása, kicsit talán újraélése. Juhász Ferenc és Nagy László fényes szelek nemzedéke, Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán és Örkény István mind hazatalált e falak között és a kert szívében, ez a genius loci máig érezhető.”
Az est végére, amikor elcsendesedett az utolsó dallam is, mindannyian éreztük: nem csupán egy fesztiválon vettünk részt, hanem a magyar kultúra élő szövetében sétáltunk. Szigliget valóban kimeríthetetlen – és mindannyiunk felelőssége, hogy ezt a gazdag örökséget ápoljuk és életben tartsuk.
