Nem az első, hanem az egyetlen
Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán. A kőszívű ember fiai. Fekete gyémántok. Jókai Mór, minden idők egyik legnépszerűbb és legolvasottabb magyar írója 200 éve született, művein generációk nőttek fel. A magyar széppróza napja alkalmából Hansági Ágnes irodalomtörténészt, neves Jókai-kutatót kérdeztük az író jelentőségéről.
Hogyan fogalmazná meg Jókai Mór irodalomtörténeti jelentőségét és szerepét?
A legfontosabb persze, hogy remekművek sorát hagyta hátra. A magyar nyelvű regényt és a novellát, abban a modern formájában, ahogyan máig ismerjük és olvassuk, ő szeretteti meg a magyar olvasóközönséggel. Tulajdonképpen a modern elbeszélőpróza nyelvét teremti meg, amihez aztán a következő generáció – Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán, Gozsdu, Petelei vagy Csáth Géza is – tudott kapcsolódni. Ebben az értelemben a kortárs magyar irodalom sem ilyen lenne nélküle, mert a kezdő lökést ő adta meg.
A másik kiemelkedő teljesítménye, hogy Janus Pannonius után a magyar irodalmat ismét rátette a világtérképre. Hosszú idő után ő volt az a magyar író, akit mindenki ismert a saját korában. Elsősorban a regényeinek köszönhetően. Szerencsés pillanatban lépett be az irodalomba, ugyanis ez a piac a 19. század második felében globalizálódik. A 19. század második felének világsztárjai az írók, az irodalom presztízse ekkor van a csúcson. Jókai ennek az új nyilvánosságnak a lehetőségeit maximálisan ki tudta aknázni: kitűnően beszélt nyelveket, vonzó külseje és személyisége az illusztrált folyóiratok korában őt magát is kelendő témává tette, amellett persze, hogy a kortársai maguk között „nem az elsőnek, hanem az egyetlennek” tekintették, ahogyan a hetvenedik születésnapjára írott, több tucat pályatársa által alá írt levélben áll.
Számos interjút adott, nemcsak magyarul, hanem angolul, németül és franciául is, és megvolt az a képessége, hogy ha valahol megjelent, mindenki rá figyelt. A sajtó ekkoriban vált visszafordíthatatlanul elsődlegesen vizuális médiummá, ezek között a körülmények között Jókai különösen is alkalmas volt arra, hogy a magyar irodalmat és a kultúrát képviselje – tényleg világsztárrá tudott válni.
Melyik az a mű, ami feltétlenül ismernie kell az olvasónak, ha be szeretne lépni a Jókai-univerzumba?
Jókai azok közé az alkotók közé tartozik, akik nemcsak egy remekművet, hanem remekművek sorát hagyták hátra. Mindig éppen azt szeretem a legjobban, amivel foglalkozom.
S ha most nem mint a kutatót, hanem mint olvasót kérdezem?
A tengerszemű hölgy
Minden évben tanítom, ezért évente legalább egyszer elolvasom újra, és mindig meglep. Amikor a húszévesek, az egyetemisták ismerkednek a Jókai-korpusszal, általában ez a „nagy felfedezés”: hogy a személyiségről és a nőkről mennyire modern módon gondolkodik. Jókai sok regényében konfrontál minket azzal a konfliktussal, amivel nekünk is együtt kell élnünk. Hogy létezik egy tapasztalati valóság és ezzel szemben az a „valóság”, amit a tömegmédia, akkoriban a nyomtatott sajtó teremt meg. A kettő néha köszönőviszonyban sincs egymással. Ez az egyén számára olykor nagyon nehéz helyzeteket teremt. Jókai korában ez egy egészen új tapasztalat, és ő tematizálja először azokat a problémákat, amelyekkel azóta nap mint nap szembesülünk.
Aki holta után áll bosszút
Ez a kisregény folytatásokban jelent meg a Magyar Szalon folyóiratban. A Magyar Szalon 1884-ben indult el, és Jókai tulajdonképpen a fiatal moderneket, a századvég fiatal novellistáit támogatta azzal, hogy a nevét adta a folyóirathoz. A kisregény nagyon izgalmas abból a szempontból is, hogy egy populáris műfaj, a kísértethistória elemeit mozgatja meg benne, úgy, hogy közben a saját élettörténetéről alkot meg egy fikciót. A kisregény főhőse a fiatal Jókai Móric, aki éppen első novelláját írja, egy rémtörténetet, amelyet a laikusokból álló baráti társaság, amelyiknek felolvassa, jól fogad, később azonban mégis elégeti. Majd elfelejti az egészet. Évtizedekkel később egyszercsak valaki visszahozza ez elégetett kéziratot. Vagyis a kézirat nem ég el, ahogyan Bulgakov a Mester és Margaritában az emlékezetünkbe véste. A kisregényben ráadásul újraírja azokat a Petőfi-leveleket, amelyeket az összeveszésükkor elégetett. Alapvető üzenete az, hogy egyetlenegy módon tudja az ember az elvesztettet, az elmúltat visszahozni: a saját fantáziáján keresztül, az írás teremtő erejével.
Szeretve mind a vérpadig
Jókai Mór legjobban megkomponált regénye, a hatvanas évek közepén még annyira népszerű volt, hogy a könyvtári előjegyzési listák élén állt. Készült belőle képregény és rádiójáték is. A középpontban itt is a személyiség kérdése áll: az egy alapvetően modern koncepció, hogy a különböző helyzetek, interakciók, körülmények határoznak meg bennünket és viselkedésünket. Ez már nem az az emberkép, amelyik a 19. század korábbi évtizedeiben a jellemről, a személyiségről alkotott elképzeléseket meghatározta. A regény az árulással, és az árulóvá válás útjával foglalkozik, és Ocskay László személyében egy karizmatikus, vonzó férfiból csinál a regény árulót. Vagyis azt a közhelyet bontja le, hogy a gyenge, a tehetségtelen emberből lesz áruló, akinek semmi nem fontos, csak saját maga. A regény ezzel szemben annak a pszichológiáját firtatja, hogyan tesz valakit árulóvá az a meggyőződés, hogy valami igazán csak neki volt fontos, és senki más nem hozott akkora áldozatot egy közös ügyért, mint ő.
