Ádám Gyula: A megkerült Paradicsom
Kevés kortárs fotóalbum vállalkozik olyan összetett és érzékeny küldetésre, mint Ádám Gyula A megkerült Paradicsom című munkája. Ez a kötet nemcsak vizuális krónika, hanem emlékezetőrzés, közösségi önarckép és – mindenekelőtt – egy mélyen emberi vallomás arról, hogy mi maradhat meg abból, amit a világ elmúlónak ítél.
Ádám Gyula, a moldvai csángók életének egyik legelhivatottabb krónikása három évtizeden át fényképezte a kelet-európai magyar diaszpóra egyik legzártabb, legarchaikusabb közösségét. Ez a hosszútávú, következetes jelenlét amellett, hogy képeinek hitelességét biztosítja, azt a finom ráhangoltságot is mutatja, amellyel a fotográfus képes elkapni a „másként múló idő” pillanatait: egy ünnepi menet, egy templomi áhítat, egy téli disznóvágás, egy öregasszony imára kulcsolt keze. Ezek a képek nem keresik a különöset, mégis különösen szépek, és mélyen igazak.
A megkerült Paradicsom nem idillikus visszanézés egy elveszett világra, hanem pontos és érzékeny feltárása annak a feszültségnek, ami a tradíció és az idő, az identitás és az elfeledettség között húzódik. A moldvai csángók évszázadokon át őrizték nyelvüket, szokásaikat, vallásukat, nem mindig tudatosan, inkább ösztönösen. Ádám Gyula képei ezt az ösztönös méltóságot mutatják meg: a hit csendjét, az ünnep fényét, a munkás hétköznapok szikár ritmusát.
A fotók fekete-fehér tónusai nem csupán esztétikai döntések, hanem hangnemválasztások: a világosság és sötétség ellentéteiben a néző nemcsak formát, hanem jelentést is érzékel. A képek kompozíciója sosem hivalkodó, mindig alázatos, pontosan tudja, hogy a fotográfus dolga nem a beavatkozás, hanem a jelenlét: és ebben a jelenlétben, ebben a hallgatag figyelemben születik meg a valódi találkozás a néző és a kép között.
Ez az album nem pusztán egy néprajzi dokumentum, hanem lelki térkép. Egy közösség identitásának lenyomata, amelyet egy olyan művész formál vizuális egésszé, aki nem kívülről jön, hanem belülről lát. Ádám Gyula képei nem reprezentálnak, hanem közvetítenek. És amit közvetítenek, az a mély emberi vágy: hogy valami értékeset – talán éppen a paradicsomot – mégis meg lehet találni, ha eléggé figyelmesek vagyunk.
A megkerült Paradicsom egy olyan világ visszfénye, amely – bár törékeny – még mindig ott él a kezek mozdulatában, az arcok ráncaiban, a templomi gyertyafények remegésében. Ennek megőrzéséhez múltba néző tekintet mellett a jelen idejű felelősségre is szükség van. Ez az album erre a felelősségre emlékeztet minket.
Ádám Gyula 1961-ben született Székelyföldön, Csíkszeredában. A fotózással már fiatalon kapcsolatba került, de pályáját hivatásos fényképészként a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársaként kezdte meg, ahol ma is dolgozik. Munkásságát a dokumentarista szemlélet, a kulturális örökség iránti mély elkötelezettség és a közösségi értékek tisztelete határozza meg. Az 1990-es évek elejétől következetesen dokumentálja a moldvai csángó falvak életét, hagyományait, vallási szokásait, olyan közösségekét, ahol a magyar nyelv és identitás máig sajátosan archaikus formában él tovább.
Munkáit számos önálló és csoportos kiállításon mutatták be, Erdélyben és Magyarországon, illetve nemzetközi szinten is. Fotói megjelentek albumaiban, folyóiratokban és tudományos kiadványokban egyaránt. Művészetét több rangos díjjal is elismerték, köztük a Magyar Arany Érdemkereszttel és a Magyar Művészeti Akadémia díjával. 2019-ben a Prima Primissima díj erdélyi jelöltje volt.
Ádám Gyula nemcsak fotográfusként, hanem közösségi emberként is fontos szerepet tölt be: munkája révén megőrzi és közvetíti is a moldvai csángó világ értékeit a jövő generációi számára. Életműve egyszerre néprajzi értékű gyűjtemény és művészi hitvallás arról, hogy a fényképezés lehet az emlékezés egyik legőszintébb formája.
