A jövőbe rajzolt gondolatok
Ritka élmények egyike, amikor az ember belép egy kiállítótérbe, és nem csupán képek, formák, installációk veszik körül – hanem gondolatok. Agnes Denes világa ilyen: a látvány mögött mindig ott a kérdés, a paradoxon, az állítás, a sejtelem. Az első terem csendje már sejteti, hogy nem szokványos művészeti élmény következnek – inkább egy intellektuális kihívás, egy gondolkodásra hívó labirintus, amelybenjólesően el akar tévedni a szemlélő.
Agnes Denes 1931-ben Budapesten született, majd családjával a második világháború elől menekülve az Egyesült Államokban telepedett le. Denes New Yorkban nőtt fel, tanulmányait a Columbia University-n és a New School for Social Research-ön végezte, ahol nemcsak a művészeti, de a filozófiai, tudományos és matematikai diszciplínák iránti szenvedélye is elmélyült. Ebből a különös intellektuális elegyből született meg az az életmű, amely ma már a konceptuális és ökológiai művészet egyik alappillére.
A stílusa nehezen sorolható be – pontosabban: nem akar besorolódni. Munkái a konceptuális művészethez kötődnek, de gyakran tudományos modellek, filozófiai rendszerek, nyelvészeti szerkezetek és matematikai elméletek szolgálnak kiindulóponjául. Egyik legismertebb műve, az Ismeretelméleti diagramok-sorozat, kézzel rajzolt vizuális rendszerekből áll: labirintusok, piramisok, matematikai mátrixok – olyan struktúrák, amelyek egyszerre tudományosak és meditatívak, racionálisak és spirituálisak. A képek előtt állva úgy érezheti a szemlélő, mintha valaki másnak az elméjében járna – egy olyanban, amely nem ismeri a diszciplínák határait.
Denes művészete nem csupán a gondolatok terepén mozog. A hetvenes évektől kezdve egyre inkább a természeti környezet, a környezeti válság és az emberi felelősség kérdései kerültek alkotásainak középpontjába. A híres Wheatfield – A Confrontation (1982) című munkájában két hektárnyi búzát ültetett a World Trade Center árnyékában, Manhattan egyik legdrágább telkére. A képek bejárták a világot: a város szimbolikus közepén egy aranyló búzamező, amely nemcsak a természet törékenységére, de a társadalmi-gazdasági rendszerek abszurditására is reflektált. Ez az egyszerű, mégis grandiózus gesztus talán a land art egyik legemblematikusabb alkotása lett.
A Szépművészeti Múzeum mostani kiállítása különösen izgalmas, mert nemcsak bemutat, hanem visszacsatol. Visszacsatol a magyar gyökerekhez, ahhoz a történelmi és kulturális térhez, amelyből Denes elindult – és visszacsatol a nézőhöz is, aki talán először találkozik ezzel az egyedülálló gondolati és vizuális világgal. A termekben járva nem egy történetet követünk, inkább egy hálózatot érzékelünk: kérdések és összefüggések rendszerét, amelyek a környezettől a tudományig, a jövőprognózisoktól az etikai dilemmákig terjednek.
Agnes Denes nem tanít – kérdez. Nem ítél – de következtetéseket kínál fel. Művészete a jövőre irányul, de nem a sci-fi jövőjére, hanem arra a lehetséges világra, amelyet a jelen döntései és gondolatai formálnak. A néző pedig, aki kilép a múzeum ajtaján, nem csupán képeket visz magával, hanem kérdéseket.
A kiállítás június elsejéig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.
