„Három hónapig szinészkedtem, társaságunk tönkre jutott” – írja Petőfi Sándor 1842-ben Szeberényi Lajosnak, majd hozzáteszi, Mohácson elbúcsúzott a színészettől, de ha Isten segíti, nem örökre. Tudjuk, hogy Petőfi többször is próbálkozott a színészi pályával, vonzotta ez a fajta szabad élet, és megélte a vándorszínészettel járó örömöket és nehézségeket, nélkülözéseket is. De vajon hogyan élnek napjaink vándorszínészei Erdélyben? Miért választja valaki ezt az életmódot? És szól-e róluk a színháztörténet? Erről is beszélgettünk Zorkóczy Zenóbia szabadúszó előadóművésszel, a Laborfalvi Róza Alapítvány vezetőjével.