Középszintű történelem tétel: A reformkor fő kérdései

Középszintű történelem tétel: A reformkor fő kérdései

2022. augusztus 9.
#érettségi #2022 #történelem

A petofi.hu csapata kidolgozta nektek a 2022-es érettségi reformkor vonatkozású irodalom és történelem tételeit, hogy ezzel is segítse felkészüléseteket a nagy hajrában. Sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz!

A reformkor fogalma

Az 1848-at megelőző két évtized – amelyet reformkornak nevezünk – rendkívül jelentős, a nemzeti emlékezetben is központi szerepet elfoglaló periódus.

A „reformkor” kifejezést a 20. század elejétől használják a tudósok. Ez az elnevezés egyrészt azt fejezi ki, hogy a gyökeres változásokat akaró reformtábor a törvényhozással elfogadtatott reformok útján kívánta elérni céljait (nem abszolutisztikus módon), másrészt azt is, hogy az 1840-es évekre a reformok szükségességét már többnyire a változások korábbi ellenzői is elfogadták.

A közfelfogás a reformkor szimbolikus kezdetének Széchenyi híres felajánlását tartja, amelyet az Akadémia ügyében tett a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának egyik ülésén, 1825. november 3-án. Széchenyi, az akkor 34 éves huszárkapitány a következő szavakat mondta egy korabeli levél szerint:

Nekem itt szavam, nincs, az Országnak Nagyja nem vagyok, de birtokos vagyok, és ha feláll olly intézet, melly’ a magyar nyelvet kifejti, mely azzal segíti honosinknak magyarokká neveltetését, jószágaim’ egy esztendei jövödelmét feláldozom. Érett meggondolással teszem ezt, mondotta még, azért célra vezethető felvigyázást kívánok, hogy a nemzetnek ajánlott summa haszontalanul el ne pazaroltassék.

Az újabb történeti kutatások azonban egyre inkább 1830-at tekintik a reformkor kezdődátumának, amikor megjelent Széchenyi Hitel című, nagy hatású munkája és az 1830 júliusában Párizsban kitörő forradalom győzelme a magyar gondolkodók előtt is világossá tette az idők változását, a változás szükségességét.

Széchenyi István, a reformkor központi alakja

Az egyik legvagyonosabb, leghíresebb magyar arisztokrata családból származott. Apja, Széchényi Ferenc alapította 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeumot. Anyai nagybátyja, Festetics György volt a keszthelyi Georgikon alapítója.

Széchenyi István 17 éves korában szülei ellenzése dacára állt katonának. Először a nemesi felkelő sereg tisztje volt, majd átlépett a császári ármádiába. A Napóleon elleni háborúkban tanúsított vitézségéért huszárkapitányi rangot szerzett. 1815 után gyakran szabadságoltatta magát, és Európában, valamint a Közel-Keleten utazgatott.

Hazatérése után Magyarországon katonáskodott, birtokai ügyeivel is egyre többet törődött, és eközben fokozatosan egyre inkább ráébredt magyarságának és főúri kötelességeinek tudatára. Ezután a magyar nemzetet kívánta a saját maga által kialakított eszmények alapján újjáformálni.

Kezdeményezéseit a közvetlen gyakorlati hasznon túlmutató, szimbolikus jelentőséggel ruházta fel. Angol mintára kaszinót alapított, lóversenyeket szervezett, angol társasági szokásokat akart meghonosítani a társasélet „csiszolása” érdekében. Az Akadémia alapítása, a Nemzeti Színház létrehozásának segítése a nemzeti szellem ébrentartását célozta. A világkereskedelembe a Vaskapu áttörésével akart bekapcsolódni, erősíteni akarta a politikai kapcsolatokat a szerb és a román néppel. A Pestet és Budát összekötő első állandó híd, a Lánchíd megvalósítását egybekapcsolta a közteherviselés gondolatával: az új hídon a nemesi adómentesség elvét áttörve mindenkinek hídvámot kellett fizetnie. Így vált a Lánchíd a közteherviselés grandiózus szimbólumává.

Mindemellett számos további projektje volt: a Duna és a Tisza szabályozása, gyárak alapítása, gőzhajótársaságok létesítése, uszoda alapítása, utcák fásítása, újságcikket és röpiratok írása. Az 1830-as években elsősorban a gőzhajózásról, a lóversenyekről, a Pest-Budát érintő városrendezési kérdésekről és a színház létesítéséről írt újságcikkeket.

Az 1840-es években egyre inkább szembefordult a mind szélesebb bázisú, számára túl szélsőségessé váló, az ellenzéki szellemű sajtóra is támaszkodó nemesi liberális mozgalommal. Politikai szempontból egyre inkább elszigeteltté vált. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején azonban túllépett fenntartásain, latba vetette személyes befolyását az új törvények elfogadtatásáért, és az első független, felelős magyar minisztériumban elvállalta a közlekedés- és közmunkaügyi miniszteri tárcát.

Széchenyi István mellett a korszak másik két meghatározó politikusa volt Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos. A továbbiakban velük ismerkedünk meg, miközben arra is választ kapunk, hogy miként viszonyult a törekvéseikhez „a legnagyobb magyar.”

Wesselényi Miklós

Ifjabb Wesselényi Miklós 1796-ban született az uradalmuk központját képező Zsibón. Édesapja idősebb Wesselényi Miklós, édesanyja Cserei Heléna. Apját szertelennek, ellenzékinek és nagy hazafinak tartották a kortársak.  Szülei tizenegy gyermeke közül egyedül ifj. Wesselényi Miklós élte meg a felnőttkort. Már nyolcévesen a megyegyűlésre kísérte apját. Kilencévesen mondta el első nyilvános beszédét Közép-Szolnok megye közgyűlésén. Szenvedélyes hazafiságot és közéleti elkötelezettséget kapott szellemi-politikai örökségül. A nemesi jogok védelme mellett a változások, a haladás igenlése, a tökéletesedés vágya is ezen örökség szerves része volt. 

A Wesselényiek az erdélyi főnemesség legrégibb és legvagyonosabb családjai közé tartoztak. Birtokuk csak erdélyi viszonylatban számított nagynak. Az 1820-as évek elején Wesselényi Miklós jövedelmei Széchenyi Istvánénak legfeljebb a negyedét tették ki. 

Bár Wesselényi Miklós az egyik legismertebb reformkori alak, az utókor szinte csak az „árvízi hajósként” őrizte meg emlékezetében, tevékenységeinek és műveinek jelentősége nem rögzült a köztudatban, pedig a korszak legjelentősebb politikusai közé tartozott. A magyarországi és erdélyi liberális nemesi reformmozgalom egyik elindítójának és vezérének tartják a történészek.

A Balítéletekről

Az 1830-as évek első fele volt Wesselényi nagy korszaka, amikor ő számított a formálódó liberális tábor vezérének. Ekkor jelent meg nagy elméleti műve, a Balítéletekről is. Wesselényi politikai értekezésének első változatát még Széchenyi Hitel című művének megjelenése előtt készítette el, a végleges változat 1833-ban jelent meg Lipcsében. Széchenyivel egyetértve szükségesnek tartotta a földesúr-jobbágy viszony megszüntetését az önkéntes örökváltság törvénybe iktatása által. A reformerek között elsőként fontosnak tartotta az állam közreműködését a folyamat szabályozásában és elősegítésében. Széchenyitől eltérően a társadalmi átalakuláshoz hasonló súlyt fektetett az abszolutizmus bilincseiből való kiszabadulásra, a népképviseleten alapuló alkotmányos monarchia felé vezető út felvázolására. Úgy gondolta, az abszolutizmussal szemben meg kell őrizni a meglévő, rendi jellegű alkotmányos fórumokat (elsősorban a vármegyét), majd a modern, polgári jellegű intézményrendszer alapjaivá kell fejleszteni azokat. Az örökváltság mellett szorgalmazta a törvény előtti egyenlőséget, a hivatalviselés jogát, a parasztok fokozatos bevonását a közügyekbe. Indítványozta a közteherviselés bevezetését.

A Wesselényi-Széchenyi barátság

A reformkor egyik leghíresebb és egyben legnagyobb politikai hatással bíró kapcsolata. 1820 nyarán Debrecenben ismerkedtek meg. Az 1820-as években közös utazások, beszélgetések, vállalkozások, kezdeményezések (Akadémia, lóverseny, kaszinó) során együtt alakították ki azt a programot, amelyet ma már szinte kizárólag Széchenyi nevéhez köt az emlékezet.1822-ben közös nyugat-európai útra mentek, amely még inkább megerősítette barátságukat. Egymással párhuzamosan formálódtak a Magyarország jövőjére vonatkozó elképzeléseik. Mindketten 1828 körül kezdtek hozzá első politikai röpiratuk megírásához. Wesselényi még írta saját nagy művét, a Balítéleteket, amikor Széchenyitől a Hitel megjelent. 

Politikai koncepciójuk (a liberalizmus, a reformtábor keretein belül) később egyre inkább eltérő irányban fejlődött. Wesselényi – Széchenyivel ellentétben – a kormányzatban látta az ország hátramaradottságának egyik fő okát. A rendi fórumokat és a rendi ellenzékiség hagyományait alkalmasnak tartotta a reformtörekvések népszerűsítésére és elfogadtatására.

Az egyre markánsabb véleménykülönbségükről írta Széchenyi Wesselényihez 1831. december 5-én a következő sorokat: „Lelked tisztaságáról bizonyos vagyok és remélem, te viszont az enyémről nem kételkedsz. De látom, útainkban elágaztunk. És ez haszon-e, kár e honunkra – kérdés!”

Noha személyes kapcsolatuk soha nem szakadt meg, politikai együttműködésük 1830-1832 körül véget ért.

Kossuth Lajos

A köznemesség alsó rétegéhez tartozó, birtoktalan, evangélikus családban nőtt fel. Szülei, Kossuth László és Weber Karolina nem voltak vagyonosak. Pályakezdése idején azok közé a szegény, de iskolázott kisnemesi ifjak közé tartozott, akik közül sokan mentek értelmiségi, például ügyvédi pályára. A családnak a finom külsejű, megnyerő modorú, kék szemű fiú volt minden reménysége. Az édesapja nagyon fontosnak tartotta az ifjú Kossuth Lajos taníttatását, aki idős korában is jól emlékezett mondására: vagyont nem hagyhat rá, de nevelésére áldoz, amennyit csak tud.

Kossuth a reformkor ikonikus politikusává vált, akinek neve a kulturális emlékezetben összeforrott a szabadságharccal. A visszaemlékezések általában vonzó, szuggesztív szónoklatai közben, az ihlettől átszellemült arccal örökítik meg. Kossuth fontosnak tartotta, hogy minden társadalmi réteghez eljusson. Tudta, hogy hírlap útján sem a néphez, sem a kisnemesség alsóbb rétegeihez nem férhet hozzá, de nem akart róluk lemondani. Rájuk az „élő szó hatalmával” akart hatni.

A Kossuth-Széchenyi vita

Széchenyi 1841 júniusában publikálta Kelet népe című röpiratát, amely élesen bírálta a Pesti Hírlapot szerkesztő Kossuth Lajost, elsősorban a népszerűséget hajhászó bírálataiért, a fennálló rend és a birtokosok elleni izgatásért. A reformok lassítása mellett, a heves politikai agitáció ellen érvelt. A néptömegek felkelésétől, erőszakos hatalomátvételétől tartott.

Kossuth Felelet című írása szeptemberében jelent meg. Ebben azt mutatta be, hogy reformjavaslatai összhangban állnak a Széchenyi által szorgalmazott javaslatokkal, így taktikusan visszautasította a gróf vádjait. A reformerek többsége Kossuthnak adott igazat, így pozíciója az ellenzéken belül is megerősödött. Ennél fogva kulcsszerep jutott neki a liberális reformmozgalom programjának kidolgozásában.

Kossuth úgy vélte, hogy a változások elérésében a „középrendű nemességnek”, nem az arisztokráciának kell vezető szerepet betöltenie. Írásaiban rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a „szabad föld” követelésére, az ősiség eltörlésére, az örökváltság mielőbbi lebonyolítására és a közteherviselésre.

Széchenyi és Kossuth vitája 1848-ban is meghatározó volt, eközben azonban a két fél pozíciója is megváltozott. Miközben Széchenyi egyre inkább elszigetelődött, Kossuth az ellenzéki liberalizmus legbefolyásosabb politikusává vált.

A vitában egy arisztokratikus, a nagybirtokosokra építő (Széchenyi) és egy a középrendre támaszkodó, a demokratizmus iránt is nyitott (Kossuth) ellenzéki liberalizmus csapott össze. 
A háttérben fontos szerepet játszott Kossuth és Széchenyi eltérő származása, mentalitása és az ebből fakadó kulturális különbségek is. Kossuth úgy érezte, hogy ő köznemesként idegen az arisztokrata Széchenyi gróf számára, szemben például Wesselényivel, a báróval, akit barátjának tekint. Ennek tulajdonította például azt is, hogy Széchenyi nem akarta felvenni az általa alapított Nemzeti Kaszinó tagjai közé.

A közvéleményt mindig is foglalkoztatta a Széchenyi-Kossuth vita, amelynek megítélését az is befolyásolta, hogy a 20. század különböző ideológiai irányzatai is kitüntetett figyelmet fordítottak a reformkor két kultikus alakjára. Míg a két világháború között Széchenyit tekintették követendő mértéknek, 1948 után sokáig Kossuth volt az emlékezetpolitika középpontjában.

Felhasznált szakirodalom: 
Pajkossy Gábor: A reformkor. In: Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században, Budapest, 2003, 192–235. 
Széchenyi István, vál. bev. jegyz. Gergely András, Budapest, 1998 (Magyar Szabadelvűek sorozat) 
Deák Antal András – Amelie Lanier: Széchenyi István és Sina György közös vállalkozásai. Budapest, 2005 
Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. (2. bővített kiadás). Budapest, 2002
Wesselényi Miklós, vál. bev. jegyz. Fónagy Zoltán, Budapest, 1998 (Magyar Szabadelvűek sorozat)

Borítókép: Alt Rudolf - Nemzeti Múzeum