Középszintű magyar nyelv és irodalom tétel: Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészete

Középszintű magyar nyelv és irodalom tétel: Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészete

2022. augusztus 9.
#érettségi #2022 #magyar nyelv és irodalom

A petofi.hu csapata kidolgozta nektek a 2022-es érettségi reformkor vonatkozású irodalom és történelem tételeit, hogy ezzel is segítse felkészüléseteket a nagy hajrában. Sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz!

A szabadság szerepe Petőfi világképében

Közismert Petőfi „szabadság-vallása”, vagyis az a tény, hogy műveinek egyik legfontosabb visszatérő motívumát a szabadsággal, a magyar szabadsággal és a világszabadsággal kapcsolatban megfogalmazott víziók jelentik.

1847-ben megjelent Összes költeményeinek első verse, a Szabadság, szerelem! című epigramma is erre hívja fel a figyelmet, jelezve azt, hogy mennyire fontos Petőfi önképében a szabadság:

Szabadság, szerelem! 
E kettő kell nekem. 
Szerelmemért föláldozom 
Az életet, 
Szabadságért föláldozom 
Szerelmemet.

Pest, 1847. január 1.

Petőfi világképében a szabadság fogalma tehát korlátlan, mindenható, magától értetődő, mindent magába foglaló (az egyéni, társadalmi, nemzeti szintet is).

A költő mint „lángoszlop”

Petőfi forradalmi látomásköltészete, politikai költészete is a „szabadság-vallása” felől értelmezhető. „Egy ember szól, de milliók nevében” – írta A nemzetgyűléshez című, 1848. július 4-i versében. Érdemes megfigyelni, hogy a költő szerepének milyen felfogása nyilvánul meg ebben a mondatban: a költő tévedhetetlenül felismeri, mi az közösség, a nép érdeke, feladata, és különös, egyéni képességei folytán alkalmas a nép képviseletére, alkalmas arra, hogy a nép nevében, milliók nevében szóljon, és joga van arra, hogy nemzetét szükség esetén ostorozza, „talpra” szólítsa.

Ebben a romantikus vízióban a költő „lángoszlopként” emelkedik népe fölé. Ahogyan Petőfi  
A XIX. század költői című versében írja:

Ujabb időkben isten ilyen 
Lángoszlopoknak rendelé 
A költőket, hogy ők vezessék 
A népet Kánaán felé!

A XIX. század költői egyenlőséget hirdető, utópikus programja szorosan összefonódott Petőfi ars poeticájával. E felfogás szerint az igaz költészet képviselői felismerik a kor parancsát, egyszerre vezérek és áldozatok.

Petőfi korábban az önkibontakoztatás igényét („Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek/ Az emberiségért valamit!”) fogalmazta meg. Innen jutott el a népvezér, a próféta szerepéhez, amely összefonódott a saját, egyéni vágyak háttérbe szorításának követelményével, sőt a szabadságért a halált is vállaló megváltói, krisztusi szereppel is. Ennek az apokaliptikus víziója jelenik meg az Egy gondolat bánt engemet… című versben:

Ha majd minden rabszolga-nép 
Jármát megunva síkra lép 
Pirosló arccal és piros zászlókkal 
És a zászlókon eme szent jelszóval: 
„Világszabadság!” 
S ezt elharsogják, 
Elharsogják kelettől nyúgatig, 
S a zsarnokság velök megütközik: 
Ott essem el én, 
A harc mezején, 
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, 
S ha ajkam örömteli végszava zendül, 
Hadd nyelje el azt az acéli zörej, 
A trombita hangja, az ágyudörej, 
S holttestemen át 
Fújó paripák 
Száguldjanak a kivivott diadalra, 
S ott hagyjanak engemet összetiporva.

Petőfi vízióinak sokfélesége

Petőfi forradalmi költészete nem tekinthető egységesnek, egyes művei között olykor komoly ellentmondások is feszülnek. Míg a Nemzeti dal egységes, nemzeti összefogásra szólít fel a szabadság nevében, addig a Dicsőséges nagyurak… éppen a nemzet kibékíthetetlen megosztottságáról szól, amelyet a különböző társadalmi osztályok éles szembenállása jelképez. Míg A nemzetgyűléshez című vers még nem akarja végérvényesen eltörölni a régi rendet, addig az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag… víziója már egyértelműen igen: „Régi szentek/Mind elestek,/Földúlt szobraik kövébül/Uj, dicső szentegyház épül…” Az Akasszátok fel a királyokat! pedig már kifejezetten az erőszakot is magába foglaló univerzális lázadást hirdeti és dicsőíti.

Az apostol híres szőlőszem-hasonlatának nagyszabású történetfilozófiai vallomásában pedig a korábbi versekkel ellentétben a méltóságteljes rezignáció jelenik meg, történelemszemléletében a világ nem forradalmak útján, hanem organikusan fejlődik:

A szőlőszem kicsiny gyümölcs, 
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. 
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, 
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár 
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, 
Amíg megérik? […] 
Mi célja a világnak? 
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság! 
Szabadságért kell küzdenem, 
Mint küzdtek érte oly sokan, 
És hogyha kell, elvérzenem, 
Mint elvérzettek oly sokan! 
Fogadjatok, ti szabadság-vitézek, 
Fogadjatok szent sorotok közé!

Felhasznált szakirodalom: 
Margócsy István: Petőfi Sándor. Kísérlet. Budapest, 1999

Borítókép: Madarász Viktor - Petőfi halála