A szabadság szerepe Petőfi világképében
Közismert Petőfi „szabadság-vallása”, vagyis az a tény, hogy műveinek egyik legfontosabb visszatérő motívumát a szabadsággal, a magyar szabadsággal és a világszabadsággal kapcsolatban megfogalmazott víziók jelentik.
1847-ben megjelent Összes költeményeinek első verse, a Szabadság, szerelem! című epigramma is erre hívja fel a figyelmet, jelezve azt, hogy mennyire fontos Petőfi önképében a szabadság:
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
Pest, 1847. január 1.
Petőfi világképében a szabadság fogalma tehát korlátlan, mindenható, magától értetődő, mindent magába foglaló (az egyéni, társadalmi, nemzeti szintet is).
A költő mint „lángoszlop”
Petőfi forradalmi látomásköltészete, politikai költészete is a „szabadság-vallása” felől értelmezhető. „Egy ember szól, de milliók nevében” – írta A nemzetgyűléshez című, 1848. július 4-i versében. Érdemes megfigyelni, hogy a költő szerepének milyen felfogása nyilvánul meg ebben a mondatban: a költő tévedhetetlenül felismeri, mi az közösség, a nép érdeke, feladata, és különös, egyéni képességei folytán alkalmas a nép képviseletére, alkalmas arra, hogy a nép nevében, milliók nevében szóljon, és joga van arra, hogy nemzetét szükség esetén ostorozza, „talpra” szólítsa.
Ebben a romantikus vízióban a költő „lángoszlopként” emelkedik népe fölé. Ahogyan Petőfi
A XIX. század költői című versében írja:
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé!
A XIX. század költői egyenlőséget hirdető, utópikus programja szorosan összefonódott Petőfi ars poeticájával. E felfogás szerint az igaz költészet képviselői felismerik a kor parancsát, egyszerre vezérek és áldozatok.
Petőfi korábban az önkibontakoztatás igényét („Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek/ Az emberiségért valamit!”) fogalmazta meg. Innen jutott el a népvezér, a próféta szerepéhez, amely összefonódott a saját, egyéni vágyak háttérbe szorításának követelményével, sőt a szabadságért a halált is vállaló megváltói, krisztusi szereppel is. Ennek az apokaliptikus víziója jelenik meg az Egy gondolat bánt engemet… című versben:
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva.
Petőfi vízióinak sokfélesége
Petőfi forradalmi költészete nem tekinthető egységesnek, egyes művei között olykor komoly ellentmondások is feszülnek. Míg a Nemzeti dal egységes, nemzeti összefogásra szólít fel a szabadság nevében, addig a Dicsőséges nagyurak… éppen a nemzet kibékíthetetlen megosztottságáról szól, amelyet a különböző társadalmi osztályok éles szembenállása jelképez. Míg A nemzetgyűléshez című vers még nem akarja végérvényesen eltörölni a régi rendet, addig az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag… víziója már egyértelműen igen: „Régi szentek/Mind elestek,/Földúlt szobraik kövébül/Uj, dicső szentegyház épül…” Az Akasszátok fel a királyokat! pedig már kifejezetten az erőszakot is magába foglaló univerzális lázadást hirdeti és dicsőíti.
Az apostol híres szőlőszem-hasonlatának nagyszabású történetfilozófiai vallomásában pedig a korábbi versekkel ellentétben a méltóságteljes rezignáció jelenik meg, történelemszemléletében a világ nem forradalmak útján, hanem organikusan fejlődik:
A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? […]
Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!
Szabadságért kell küzdenem,
Mint küzdtek érte oly sokan,
És hogyha kell, elvérzenem,
Mint elvérzettek oly sokan!
Fogadjatok, ti szabadság-vitézek,
Fogadjatok szent sorotok közé!
Felhasznált szakirodalom:
Margócsy István: Petőfi Sándor. Kísérlet. Budapest, 1999
Borítókép: Madarász Viktor - Petőfi halála