Emelt szintű történelem tétel: A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon

Emelt szintű történelem tétel: A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon

2022. augusztus 9.
#érettségi #2022 #történelem

A petofi.hu csapata kidolgozta nektek a 2022-es érettségi reformkor vonatkozású irodalom és történelem tételeit, hogy ezzel is segítse felkészüléseteket a nagy hajrában. Sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz!

A polgári átalakulás programjai: Széchenyi és Kossuth reformprogramja

Széchenyi István: A Hitel
A magyar reformmozgalom kialakulásában meghatározó szerepe volt Széchenyi Hitel című művének, amely 1830 januárjában jelent meg. Saját 1828-as tapasztalata is inspirálta, amikor bankára nem teljesítette kölcsönkérelmét, így a hitelhez jutást akadályozó törvényekben találta meg azt a pontot, amelynek bírálatára építette mondanivalóját.

A mű alapgondolata: a fennálló állapotok megváltoztatása nélkül kilátástalanok az egyéni erőfeszítések. Legfontosabb felismerése: a gazdasági elmaradottság oka magában a fennálló rendben rejlik. Annak bemutatására összpontosított, hogy a hitelhiány oka, hogy a tulajdonos (a hiteligénylő) birtok feletti szabad rendelkezését gúzsba köti az ősiség. Emellett számos változást sürgetett: az alkotmány kiterjesztését a nem nemesekre, a robot és az úriszék, a céhek és a belső vámok eltörlését. Az angol minta lebegett a szeme előtt. Hitt abban, hogy az „ifjú korában” lévő magyar nemzet nagy jövő előtt áll, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a változás nem külső tényezőkön, hanem elsősorban saját magunkon múlik.  
A mű óriási feltűnést keltett, egy éven belül három magyar és három német kiadása is megjelent. Szinte azonnal korszakos jelentőségűnek kiáltották ki, a maradi nemesek azonban égetnivalónak találták. Annál is inkább, mivel hatása a jobbágyságot is elérte.
Kossuth azért nevezte „a legnagyobb magyarnak”, mert „ujját a kor üterén tartá, és megérzé annak lüktetését.”
A reformok megvalósítását Széchenyi elsősorban az arisztokraták és a jómódú birtokos nemesség körében folytatott agitáció révén, az országgyűlésen alkotandó reformtörvények segítségével remélte. Sokáig arról sem mondott le, hogy Metternich kancellárt és körét megnyerje a reformok számára. A Béccsel szembeszegülő reformmozgalom megjelenése már az 1830-as évek második felében visszarettentette. Lelkiismereti konfliktust okozott számára az a tudat, hogy ő teremtette azt a mozgalmat, amely társadalmi-politikai ütközésekkel teli folyamattá vált.

Széchenyi István: Stadium

Széchenyi az 1831 nyarán lezajlott északkelet-magyarországi parasztfelkelés hatására döntött úgy, hogy egy részletes program közrebocsátásával kísérletet tesz a közelgő országgyűlés menetének befolyásolására. Az elkészült könyv kinyomtatását a hatóságok azonban 1832 júniusában betiltották. Emiatt Széchenyi Lipcsében nyomatta ki, az első példányok csak 1833 novemberében jutottak be az országba, amikor az országgyűlés már 11 hónapja ülésezett. 
A mű címe a legfontosabb célok, teendők szakaszára, stádiumára utal. Széchenyi 12 pontban sűrítette össze elképzeléseit: hiteltörvény, az ősiség eltörlése, a kincstár örökösödési jogának eltörlése, a nem nemesek birtokszerzési joga, törvény előtti egyenlőség, a nem nemesek külön képviselete a vármegyei közgyűlésen, részleges közteherviselés, az adó felhasználásának országgyűlési ellenőrzése, a kereskedelem és ipar korlátainak ledöntése, a magyar nyelv közéleti érvényessége, a Helytartótanács jogkörének a bővítése, a tanácskozások, az igazságszolgáltatás magyar nyelve és nyilvánossága.

Kossuth, az ellenzék vezére

Kossuth 1836-tól szerkesztette a Törvényhatósági Tudósításokat. A hatalommal folytatott vitáiban rendszerint azt hangsúlyozta, hogy tudósításai a nyilvános megyegyűlések „históriai” leírását adják, de valójában ellenzéki politikai lapot szerkesztett, ennek megfelelően válogatta és értékelte mindazt, ami az ország különböző megyéiben történt. A harcos ellenzéki orgánum hangja az akkori viszonyok között frissnek és élesnek számított. Nemcsak leírta a megyegyűlések vitáit, hanem hatott is rájuk. Amikor meg akarták tiltani tevékenységét, Kossuth azzal védekezett, hogy nem folyóiratot ad ki, hanem pusztán magánleveleket, melyek témáját a nyilvános megyegyűlések adják. Hangsúlyozta, hogy személyében „az írásnak s magános levelezésnek köz Nemzeti Jusa”, a megyei tanácskozások nyilvánossága szenved sérelmet. Sok pártolója volt kapcsolati hálója révén, így ügye országos visszhangot kapott. Személye egyre inkább egyfajta „központtá” vált. Az ellenzék vezérei rajta keresztül szóltak a közönséghez, az emberek nála érdeklődtek Wesselényi vagy Deák felől, a fiatalok hozzá fordultak segítségért.

1837-ben hűtlenségi per indult Kossuth ellen, elrendelték a letartóztatását. 1837. május 5-én a zugligeti „Isten szeme” fogadóban fogták el. A három évig tartó fogság fontos fordulópontot jelentett életében, a börtönből már a hatalom áldozataként és a nemzet mártírjaként lépett ki. Fogsága második évében írta: „rajtam aki kifogjon, még nem született.” Tanulóéveit lényegében a börtönben fejezte be, rengeteget olvasott és nyelveket tanult. Szabadulása után hamarosan eljegyezte és 1841-ben feleségül is vette szerelmét, Meszlényi Teréziát.

Ezt követően, az 1840-es években három út kristályosodott ki előtte: az újságírásé, a társadalmi-egyesületi szervezkedésé és a politikai nyilvánosságé. Mindhárom úton egyszerre, párhuzamosan haladt. Két vezércikk közt a megyeházba vagy az alakuló gyűlésekre tért vissza. Az 1841-ben induló Pesti Hírlap szerkesztőjeként lépett véglegesen az ellenzék vezérei közé. A nemzeti kereskedelmet és ipart népszerűsítő Védegylet szervezését is kiemelten fontosnak tartotta, elsősorban azért, mert ez is a nemzeti identitást erősítette. A Védegylet eszméinek terjesztésében számos hölgy is részt vett, például Zichy Antónia és Karolina (Batthyány Lajos felesége és sógornője), valamint Kossuth Lajos saját nővére, Kossuth Zsuzsanna is, aki férjével, Meszlényi Rudolffal együtt Székesfehérváron megalapította a Védegylet első megyei szervezetét.

Az áprilisi törvények

1848-ban Magyarországon „törvényes forradalom” zajlott le. Ez a fogalom (Deák István történész kifejezése) arra utal, hogy a forradalom vívmányait az országgyűlés (az utolsó rendi országgyűlés) törvénybe iktatta és a király is elfogadta. A történészek ezt tekintik a magyar 1848 egyik sajátosságának. (Más országokban is volt törekvés arra, hogy az átalakulást   alkotmányozó gyűlések foglalják törvénybe, de ezeket az elkerülhetetlenül bekövetkező forradalom még azelőtt elsodorta, hogy munkájuk eredményes lehetett volna.)

Magyarországon már 1848 tavaszán konszolidálódott a helyzet, az új hatalom törvényes volt, így a magyar kormánynak az itt állomásozó császári-királyi csapatok sem szegültek ellen. 
Az átalakuláshoz a lényegében új alkotmányt nyújtó áprilisi törvények biztosították a törvényes alapot, amelyek három csoportba sorolhatóak: 1. A társadalmi átalakulást és politikai jogokat biztosító törvények, 2. Az ország egységét, modern parlamentáris rendszerét megteremtő államszervezeti törvények, 3. Az államjogi (a Habsburg Birodalomhoz fűződő viszonyt szabályozó) törvények.

A társadalmi átalakulást és a politikai jogokat biztosító törvények közül a legfontosabb az azonnali, kötelező örökváltság volt a földesurak későbbi állami kármentesítésével.  
A jobbágyfelszabadítás elfogadására ugyanis kötelezték a földesurakat. Megszűntek az úrbéri terhek (pl. robot, terményjáradék, pénzjáradék). Eltörölték az egyházi tizedet, eltörölték az úriszéket, megszűnt a személyes alávetettség. A parasztság az úrbéres föld szabad tulajdonosa lett. A törvények Közép-Európa leghaladóbb jobbágyfelszabadítását jelentették. Ugyanebbe a csoportba sorolhatóak a cenzúra eltörlését rögzítő törvények is.

Az ország egységét, modern parlamentáris rendszerét megteremtő államszervezeti törvények hozták létre az egységes, népképviseleti alapon nyugvó felelős kormányzatú magyar államot. Az új törvények szerint minden évben országgyűlést kellett tartani Pesten. Erdély unióját is kimondta a törvény, de végrehajtását az erdélyi országgyűlés döntésétől tették függővé. (Erdélyben májusban ült össze az országgyűlés, ekkor ott is kimondták a jobbágyfelszabadítást is.)

Az államjogi (a Habsburg Birodalomhoz fűződő viszonyt szabályozó) törvények Magyarország teljes körű önállóságát, a Habsburg Birodalmon belüli különállását biztosították. Csak az uralkodó személye, vagyis perszonális unió kötötte össze Magyarországot a Habsburg Birodalommal. Kibővítették a nádor jogkörét. Az új törvény szerint az országgyűlésen megválasztott nádor a végrehajtó hatalom terén az uralkodó teljhatalmú helyettesének tekinthető, amennyiben az uralkodó nem tartózkodik az országban. A miniszterelnököt is a nádor nevezte ki (a király utólagos jóváhagyásával.) A külpolitika azonban – a perszonális unió korabeli értelmezésének megfelelően – közös birodalmi ügynek számított, ilyen téren a magyar kormány nem intézkedhetett önállóan.

A pár nap alatt megszületett áprilisi törvényeket eredetileg ideiglenesnek és továbbfejlesztendőnek szánták, ezért számos tisztázatlan részletkérdés maradt bennük. (A pontosításra a fegyveres konfliktus, a szabadságharc kibontakozása miatt már nem volt lehetőség.) Jelentőségük mégis vitathatatlan, hiszen döntő társadalmi áttörést jelentettek és a feudális gazdasági rendszer végérvényes felbomlásával jártak együtt. Biztosították a törvényes átalakulás lehetőségét, amelynek következtében népképviseleti alapon nyugvó államhatalom jött létre.

A kiegyezés és a polgári állam kiépülésének kezdetei

A szabadságharc leverését követő önkényuralom évei után 1867-ben létrejött a kiegyezés. A magyar politikai vezető réteg ajánlatát a königgrätzi vereség (1866 augusztus) után fogadta el az uralkodó. Deák Ferenc a háborús vereség után sem módosította a tárgyalási feltételeit.

A megállapodás legfontosabb pontjai garantálták az uralkodónak a hadsereg feletti korlátlan rendelkezését és előszentesítési jogot is adtak számára, amely szerint miniszterei a parlamentben csak az ő hozzájárulásával adhattak be törvényjavaslatot.

Leszögezték, hogy az uralkodó személye és a Pragmatica Sanctio két szuverén államot köt össze. A közös ügyek közé sorolták a kül- és hadügyet, illetve az ezeket fedező pénzügyet is.

Magyar miniszterelnöknek 1867. február 17-én Andrássy Gyulát nevezték ki.

A kiegyezés ceremoniális csúcspontja 1867. június 8. volt, amikor I. Ferenc Józsefet megkoronázták a budai Mátyás-templomban. Innentől kezdve volt a hazai jog szerint is teljes jogkörű magyar király.

A hivatalba lépő Andrássy-kormánynak át kellett formálnia az abszolutizmusra jellemző igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszert, amely részben még feudális elemeket is őrzött. Új polgári rendtartást vezettek be, a modern követelményeknek megfelelően szabályozták a bírói hatalmat, létrehozták az ügyészi és közjegyzői szervezetet. Deák Ferenc utolsó nagy parlamenti beszédében (1873) a nagy liberális nemzedék örökségére, az állam és egyház modern viszonyának megteremtésére hívta fel a figyelmet, a valódi vallásegyenlőség- és szabadság megteremtésére azonban csak az 1890-es években került sor.

Felhasznált szakirodalom: 
Gergely András: A forradalom és az önvédelmi háború (1848–1849). In.: Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században, Budapest, 2003, 236–278. 
Csorba László: Az önkényuralom kora (1849-1867). In.: Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században, Budapest, 2003, 279–326. 
Csorba László: A dualizmus rendszerének kiépülése és konszolidált időszaka (1867-1890). In.: Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században, Budapest, 2003, 360–384. 

Borítókép: Lehnhardt Sámuel - A Lánchíd képe, elõtérben a budai és pesti polgári őrsereg díszszemléjével