Liszt Ferenc, a rajongott zeneszerző

Liszt Ferenc, a rajongott zeneszerző

2022. március 07.

Kevés tizenkét évest fogadnak akkora eufóriával, mint ahogy Lisztet köszöntötték Párizsban. Istenadta tehetség, ünnepelt zeneszerző, és egy édesapa, aki rendületlenül hitt gyermekében.

Telt házas koncertek, hatalmas rajongótábor és ünneplés – ezt a bánásmódot bármelyik előadóművész megirigyelné, és Liszt Ferencnek jócskán kijutott ezekből. Liszt a reformkori zenei élet egyik legnagyobb sztárja volt, koncertjei a korszak nagy jelentőséggel bíró, elsöprő lendületű eseményei voltak.

Amikor a kis Liszt játszani kezdett, a közönség lélegzetét visszafojtva adta át magát annak a csodának, amiről mindenki beszélt akkoriban.

Mert Liszt Ferenc egy csoda volt. Kilencéves volt csupán, amikor nagyközönség előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, de a példátlan tehetségű gyermek nem rettent meg a tömött koncerttermek látványától. Csak a zene létezett számára, és az, amit a zenével adott. Bécsben 1822-ben mutatkozott be, ekkor találkozott Beethovennel is.

Karrierje kezdetén sokat köszönhetett édesapjának, Liszt Ádámnak, aki mindent megtett azért, hogy fia előtt megnyíljon az út a tehetségéhez méltó zenei pálya felé. Így juthatott el Liszt Ferenc Bécsbe, hogy közel másfél évig tanuljon a volt Beethoven-tanítvány Carl Czernynél és Mozart egykori riválisánál, Antonio Salierinél.

Az édesapa 1823-ban a teljes anyagi bizonytalanságot vállalta azzal, hogy Párizsba vitte tizenkét éves gyermekét. Liszt Ferencet megelőzte a híre, és hatalmas ovációval fogadták a francia fővárosban, Mozart reinkarnációjának tartották. A párizsi főúri szalonokban a zongoragyáros Erard segítségével mutatkozott be. Hamarosan az arisztokrácia kedvencévé vált, virtuóz játékait és szellemes improvizációit rajongásig szerették.

Liszt tizennégy éves volt csupán, amikor már operát írt. Legnagyobb rajongóját, édesapját korán elvesztette, a családfő halála miatt tanítást kellett vállalnia, hogy családfenntartóként gondoskodjon édesanyjáról.

 

Felhasznált irodalom:

Eckhardt Mária írása: https://lisztmuseum.hu/liszt/lisztliszt_ferencrol-119417