A bűnös elnyeri méltó büntetését?

A bűnös elnyeri méltó büntetését?

2022. július 06.

Bot, pallos, kaloda, deres, pellengér, vesszőzés, bitófa. Vajon hogyan zajlott a reformkorban a bűnök megtorlása és a halálra ítéltek kivégzése, s kik mentesültek a büntetés alól? Eláruljuk. 

Fel kell még jegyeznem, hogy utunk során […] minden falu bírájának háza előtt ott láttuk a nyolc- vagy még több lyukú kalodát, amibe a büntetésre ítéltek lábát lakatolják. Ez itt megszokott büntetési forma. Így gátolják meg szabad mozgásukban rövidebb-hosszabb időre azokat a parasztokat, akik valamit vétettek. Ez a büntetés nagy szégyennek számít

– írta 1824-es magyarországi útinaplójában a holland Jan Ackersdijck.  

A reformkori divatlapokban elrettentő példaként találkozhatunk a deresre húzott parasztok képével is. A botbüntetés alól a nemesek és a városi polgárok is mentesültek. Egy korabeli közíró azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az alsóbb társadalmi rétegekben más megítélés alá esett ez a büntetés:

Az erős testalkatú, dacos magyar köznép a pálcabüntetésnek pisszentés nélküli kiszenvedését bravúrnak […] tekinti.

-
X

A reformkorban a halálbüntetések már meglehetősen ritkának számítottak. A nyilvános kivégzésekre rendszerint népes nézőközönség gyűlt össze. Az elítélteket bámészkodók serege kísérte a vesztőhelyre. A kivégzés módját az elítélt társadalmi helyzete erőteljesen befolyásolhatta: a nemeseknek pallossal oltották ki az életét, a nem nemesek viszont bitófára kerültek. A kivégzéseket sokan egyszerű látványosságnak vagy az erkölcsi rend beteljesítésének tekintették.  

A borzalmas látvány viszont kitörölhetetlen emléket is jelenthetett. Fest Imre, a későbbi politikus-közgazdász, így emlékezett vissza egy gyermekkorában átélt kivégzésre:

Szívesen csatlakoztam volna a nézők óriási tömegéhez, amely a kivégzésen részt vett, de atyám nem engedte meg. Felmásztam tehát a padlásra, és megpróbáltam valamit látni a nagyon silány családi távcsővel. Láttam a három ominózus gerendát, és láttam – ahogy a középsőn lassanként öt függőleges vonal formálódott ki – az elítéltek egyikének holttestét. Ekkor irtózat fogott el, és lefutottam a szobába. Hetekkel később jártam a vesztőhelynél, és borzadva láttam, hogy a holttestek himbálóznak a szélben – ezek ugyanis intő példaként egy egész éven át ott függtek.

A reformkorban ugyanakkor egyre többen igényelték az igazságszolgáltatás korszerűsítését. Változtatni akartak a törvénykezés menetén, ellenzéki jogászokat, polgárokat és nemeseket egyaránt magukba foglaló esküdtszékek felállítását tervezték. Emellett a büntetések módjának megreformálását is követelték. A halálbüntetés eltörlését fontolgatták, de komolyan terítékre került az egységes büntetések bevezetése is, az, hogy a rendi előjogok helyett az alapvető emberi méltóság szempontjai érvényesüljenek. 

Deák Ferenc vezetésével 1843-ban elkészült egy büntetőjogi javaslat, amely teljes egészében eltörölte volna a testfenyítő büntetéseket. Noha ez a javaslat nem emelkedett törvényerőre, a gyakorlatban egyre kevésbé alkalmazták az ilyen jellegű büntetéseket, egyes megyék kifejezetten (határozat útján) meg is tiltották.  

Felhasznált irodalom: 
Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában. Budapest, 2009