Egykor a Svábhegy 477 méter magas csúcsán állt egy terebélyes, ősi bükkfa, mely a mendemondák szerint Mátyás király születésekor sarjadt. Számos vihart és ítéletidőt túlélt a hatalmas törzsű fa, mígnem 1927-ben egy villámcsapás véget vetett életének és kidőlt. Ezt a fát nevezték Viharbükknek.
A Viharbükk és környezete a 19. század elején művésztársaságok kedvelt kirándulóhelye volt, írók, költők, színészek, énekesek gyakran fordultak meg itt, így a Nemzeti Színház társulatának tagjai is. Az első nemzetközileg ismert magyar opera-énekesnő, Schodelné Klein Rozália – aki szintén a Nemzeti Színház tagja volt – 1840-ben egy ilyen társasági összejövetel alkalmával elénekelte Vincenzo Bellini Norma című operájának egyik nagyáriáját a hatalmas, magányosan álló bükkfa alatt. Ez a Casta Diva című ária volt, amely ezekkel a szavakkal kezdődik:
Casta Diva, che inargenti queste sacre antiche piante
(Szűzi Istennő, aki beezüstözöd ezeket a szent, öreg fákat)
A hagyomány szerint Bellini Normájáról kapta aztán a terület a ma ismert nevét, a Normafát. Az elnevezés azonban nemcsak a bükkfára, hanem a környezetére is vonatkozott, így a 19. század közepétől ez a terület, Budapest egyik közkedvelt kirándulóhelye, Normafaként élt a köztudatban. 1865-től már az útikönyvek is e néven emlegették a helyet.
A neves fa emlékére 1967-ben emléktáblát állítottak, amelyen Devecseri Gábor verse áll:
„Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”
Felhasznált irodalom:
https://normafapark.hu/normafa_tortenete
https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2011-februar-1/schodelne-normafa