Irinyi János egyike volt azoknak a múlt századi magyar értelmiségieknek, akik egyaránt kivették részüket a kor tudományos, technikai, sőt társadalmi-politikai küzdelmeiből, s akikről elmondhatjuk, hogy sokrétűen teljes életet éltek
– írta róla Jókai Mór.
Édesapja jogászi pályára szánta, de őt jobban izgatták a műszaki kérdések. Ezért miután befejezte jogi tanulmányait a debreceni kollégiumban, beiratkozott a bécsi Politechnikumba. Itt a híres erdélyi Meissner Páltól tanult vegytant. Ebben az inspiratív közegben született meg a hírnevét leginkább fémjelző felfedezése is: a „zajongás nélkül” fellobbanó és robbanásmentes gyufa. Barátai kérésére 1863-ban megírta a találmány megszületésének történetét:
A bécsi műegyetemen a vegytan tanára Meissner volt, akivel sok időt töltöttünk együtt. Többek között egyszer ként dörzsölgetett üvegmozsárban és előre megmondta nekünk, hogy a kén – a dörzsölés következtében fejlődő melegtől – meg fog gyulladni. Mikor ez nem történt meg, nekem az jutott eszembe, hogy ha kén helyett foszfort tett volna a mozsárba, az már régen égne.
Még ezen a napon, 1836. december 18-án elkészítette a foszforos gyújtót, az első zaj nélkül fellobbanó gyufát, amelyet „vilany gyúszer”-nek nevezett.
Tagságot vállalt az Iparegyesületben, amelynek Kossuth Lajos volt az aligazgatója. Fontos szerepe volt az 1841-ben létrejött Természettudományi Társulat megalakításában, melynek alapító tagjai közé tartozott Irinyi mellett például Jedlik Ányos és Entz Ferenc, Kossuth háziorvosa is. 1847-ben megírta „A vegytan elemei” című könyvét, amelyet sokan az első színvonalas, magyar nyelven írott kémiakönyvként tartanak számon. Kora egyik legképzettebb vegyészeként a korszerű, új szemléletű kémia első terjesztői közé tartozott.
Felhasznált irodalom:
Varga János: Irinyi János, a zajtalan, robbanásmentes gyufa feltalálója, Valóság, 2018/10, 82–91.