Piros csákós hungarikumunk

Piros csákós hungarikumunk

2022. december 07.

Különös vonzalma a huszárok iránt gyerekkora óta jelen van az életében, kezdetben tudattalanul öltött alakot, majd később az egyetemi tanulmányok és a jelenbe átnyúló kutatások már a téma iránti tudatos elköteleződéséről árulkodnak. Dr. Réfi Attilával, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos főmunkatársával huszárokról szóló, háromrészes könyve második kötetének bemutatóján találkoztunk, akinek bámulatba ejtő szaktudása és gyermeki elragadottsága bennünket is huszárrajongóvá tett. 

Sokunk a huszárokat csak a képeskönyvekben látottak alapján vagy meseszerű mendemondákból ismeri, ezért érdemes tisztázni, kik is ők valójában?

A huszárok a könnyűlovas fegyvernem katonái voltak 500 éven át, az egyetlen magyar eredetű katonai csapatnem, mely később hazánkból származott el számos országba. Európában a 18. században és a 19. század első felében 34 országban terjedt el, ahol magyar mintára szerveződtek huszáralakulatok, amelyek kivétel nélkül átvették a magyar viseletet és részben a hagyományokat is. A huszárság egyébként túlnőtt eredeti katonai mivoltán, hiszen nemcsak katonai értelemben vert gyökeret külföldön, de többé-kevésbé az adott ország társadalmi és kulturális életére, így például a divatra is hatást gyakorolt.

A huszár fogalmához gyerekkorunk óta egyfajta tisztelettel övezett pátosz kapcsolódik. Van ennek valós alapja?

A gyalogsági alakulatok többnyire sorozás révén kiállított legénységével szemben a huszárok utánpótlását főként szabad toborzás útján verbuválták. Huszárként, lóháton szolgálni ugyanis sokkal vonzóbb volt és nagyobb dicsőséggel kecsegtetett a fiatal legények számára, mint „porban kúszó bakának” állni. A huszárság kiemelkedett a többi csapatnem közül, jobb karrierlehetőséget és komolyabb életbenmaradási esélyt kínált tagjainak, a huszárok harcmodora egyúttal nagyobb teret engedett az egyéni vitézség megnyilvánulásának is. A visszaemlékezésekből és egyéb személyes jellegű forrásokból azt is tudjuk, hogy a szebbik nemre is nagy hatással voltak a díszes öltözetű vitézek, akik a női szívek meghódításának is mesterei voltak. A huszársághoz társított szuperlatívuszok nem túlzóak, hiszen hősiességük és bátorságuk mellett nemzeti csapatnemünk tisztjei a huszárság fénykorában, a 18-19. században meglehetősen iskolázottnak is számítottak, átlagosan 3-4 nyelven beszéltek és tökéletes társasági emberek voltak.

-Frimont-huszár a napóleoni háborúk korából
Frimont-huszár a napóleoni háborúk korából
X

Milyen történelmi háttérnek köszönhető a huszárság létrejötte?

A huszárság kapcsán értelemszerűen meg kell említenünk az ősi, magyar könnyűlovasság, a sztyeppei lovas hagyományok hatását. A kereszténnyé váló és erőteljes nyugati befolyás alá kerülő középkori Magyarországon ugyanakkor a nehézlovasság, a lovagi hadviselés vált jellemzővé, a könnyűlovasság, bár el nem tűnt, de jelentősen visszaszorult. Az oszmán–török birodalom délkelet-európai előrenyomulásakor a 14. század végén, a 15. század elején azonban az általuk képviselt sajátos harcmodor nyomán a magyar könnyűlovasság is alkalmazkodni kényszerült. A sikeres adaptációt megkönnyítette a török hadviselést jól ismerő, balkáni könnyűlovasok betagolása is. Ily módon a törökkel hatékonyan szembeszállni képes, új típusú könnyűlovasság fejlődött ki a Magyar Királyság déli határterületein. Már Hunyadi János többször alkalmazta őket a hadjárataiban, Mátyás uralkodása alatt pedig önálló csapatnemmé alakult. A török hódoltság és a végvári harcok idején a huszárságból fokozatosan kiszorultak a délszláv elemek. Utóbb pedig, a 18. században, kezdetét vette az immár kizárólagosan magyarrá vált csapatnem európai sikertörténete is. A huszárok kiválóan alkalmasak voltak ugyanis az akkoriban meghatározó, úgynevezett kisháborús harctevékenységre, vagyis a nagyobb csaták között kisebb erőkkel végrehajtott portyákra, felderítésekre, rajtaütésekre és előőrsi szolgálatokra.

Miért fontos a huszárság intézményét ma is éltetni, s minderről a 21. században is beszélni?

A huszárság az idők folyamán a magyarság egyik jelképévé alakult. A huszárság – véleményem szerint – az egyik legfontosabb hungarikum, amelyet szinte mindenhol ismernek a nagyvilágban. Emellett szimbóluma a hazaszeretetnek, a vitézségnek, a leleményességnek és az önfeláldozásnak. A huszárok számos tagja ráadásul gyakran a katonai pályán túlmenően is kiemelkedő, esetenként történelmi jelentőségű tevékenységet fejtett ki. Ha megnézzük, kiket találunk a huszárság egykori soraiban, azonnal beigazolódik ezen állítás létjogosultsága. Az első felelős magyar kormány három tagja, Batthyány Lajos miniszterelnök, Széchenyi István pénzügyminiszter és Mészáros Lázár hadügyminiszter korábban mind huszárként is szolgáltak. A huszárság népszerűségét és széles körű elismertségét jelzi, hogy míg a legénység kizárólag Magyarországról, a Magyar Szent Korona országaiból került kiállításra, addig az ezredek tisztikarában számos idegen származású személyt találni. A huszárság ennek ellenére végig megtartotta magyar jellegét, és egyúttal nagyfokú integráló képességgel bírt. Az itt szolgáló külhoniak rendszerint megtanulták a magyar nyelvet, átvették a szokásainkat, továbbá gyakran telepedtek le hazánkban és vettek feleségül magyar nőt.

A huszárság hagyománya a kommunizmus idején háttérbe szorult, de a rendszerváltoztatás időszaka ebben is előrelépést hozott: megjelentek a különféle hagyományőrző egyesületek, s a huszár hagyományőrzés egyre jelentősebb mozgalommá nőtte ki magát. A huszárság pedig fokozatosan ismét méltó helyre került a magyar köz- és nemzettudatban. Ez vezetett aztán odáig, hogy a huszárság 2007-ben Magyar Örökség Díjat kapott, 2017-ben pedig bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.

Ön az egyetem óta a huszárságot kutatja, volt-e olyan markáns fordulópont vagy élmény az életében, mely elindította ebbe az irányba?

Már gyerekként is találkoztam huszárokkal a János vitézben, a Háry Jánosban és persze számos népmesében. Emlékszem, hogy az első óvodai farsangon is huszárnak öltöztem, papírcsákóval a fejemen és karddal az oldalamon. Aztán 10 éves koromban az egyik osztálytársamtól A legvitézebb huszár című könyvet kaptam születésnapomra, ami a Simon József nevű mészároslegényből báró vitézvári Simonyi József ezredessé avanzsált huszárfélistenről szól. Akkor még nem olvastam el, csak néhány évvel később, de akkor tízszer, hússzor is. Valójában ez a regényélmény fordított a kutatás felé. A szakdolgozat témájának kiválasztása idején egyszer otthon jártam, a szülői házban, és a gyerekkori könyvespolcomra tévedt a tekintetem. Megláttam ezt a regényt, s belém hasított az érzés: ez az én témám! Átgondoltam és úgy éreztem, érdemes foglalkozni vele, hiszen a maga súlyához képest még közel sem dolgozták fel teljesen.

-Dr. Réfi Attila
Dr. Réfi Attila
X

A huszárgalériák sorozat második kötete az elsőhöz hasonlóan úgy tudományos, hogy közben izgalmas és olvasmányos. Tudatosan törekedtek erre?

A Károli Gáspár Református Egyetem huszártörténeti kutatócsoportja az írott forrásokon túl, a vonatkozó képi források, különösen a portrék felkutatását és bemutatását is kiemelt fontosságúnak tekinti. Az ezeken ábrázolt, több száz éve élt huszárok ily módon ugyanis mintegy testet öltenek, ezáltal lényegesen közelebb kerülnek hozzánk, mint a mára többségükben arctalanná vált kortársaik. Munkánk során így szorosan együttműködünk a Nemzeti Portrétár Alapítvánnyal, mely a huszárság történetéhez kapcsolódó jelentős képi források bemutatása céljával indította útnak, Reicher Péter főtitkár kezdeményezésére, a fennmaradt „huszárgalériákat” bemutató könyvsorozatát. Az eddig megjelent kötetek képekkel gazdagon illusztráltak, ily módon napjaink vizuálisan orientált világában is kellő érdeklődésre tarthatnak számot. A kötetek túlmutatnak a huszárság intézményén: az olvasók izgalmas és látványos portrét kapnak az adott korszakról, érdekes sorsokat és pályafutásokat ismerhetnek meg.

-
X

A közelmúlt kutatásai hoztak az ön számára újat a huszárságról szerzett eddigi tudásához képest?

Általánosságban nem, de számos tanulságos és figyelemre méltó, esetenként megindító emberi történetet ismertem meg általuk. Ilyen például Skultéty Lászlóé, akinek a nevéhez a katonai kötelességteljesítés és hűség örökérvényű példájaként a világtörténelem egyik leghosszabb idejű katonai szolgálata kötődik. Kevéssé ismert ugyanakkor, hogy a strázsamesteri rangú zászlótartó négy nyelven beszélt, sőt amikor 1815-ben Franciaországban állomásozott az ezrede, elkezdett franciául tanulni, 77 évesen! Ez a napjainkban sokat emlegetett lifelong learning egy dicséretes, korai megnyilvánulása volt, ami akár a mai fiatalok számára is példaértékű lehet. De emlékezetes Vrancsics Pál története is. Tavaly egy olasz galériában bukkant fel egy magyar huszárt ábrázoló, 18. századi portré, melynek hátulján pusztán ennyi állt csak: 1748, Vrancsics Pál kapitány. Kutatni kezdtem, s egy rendkívül mozgalmas életút tárult fel előttem. Vrancsics, aki később ezredes lett, számos háborúban harcolt, három gyereke született, de sajnos mindegyiküket elvesztette még életében. Kezembe került felesége, Festetics Katalin levele, melyben bátyjának fia elvesztése miatt érzett mérhetetlen fájdalmáról ír. Megindító szembesülni vele, hogy ezek a két-háromszáz évvel ezelőtt élt emberek is hozzánk hasonló érzésekkel és gondolatvilággal rendelkeztek.

-Vrancsics Pál portréja
Vrancsics Pál portréja
X
 
A legnagyobb örömömre elmondhatom, hogy a huszárság napjainkban is nagy népszerűségnek örvend, várható kutatási eredményeink így a nagyközönség és a Kárpát-medencei közös múltunk nyomán, a környező nemzetek számára is érdekesek lehetnek, túlmutatva ezáltal a szűk szakmai kereteken. A kutatócsoport, melyben dolgozom, elindíthat egy olyan folyamatot is, amely további, tudományos igényű vizsgálatok tárgyává teszi a huszárságot, s mindemellett hozzájárul ahhoz, hogy a huszárság a nemzeti emlékezetünkben és kulturális örökségünkben elfoglalt szerepéhez méltó helyre kerüljön a magyar és a nemzetközi történettudományban egyaránt.