Miben segít a művészet szeretete?

Miben segít a művészet szeretete?

2022. november 10.

Petőfi az Elpusztuló kert ott a vár alatt… című verse ihlette műveket láthatnak az esztergomi Kapcsolatok Házába ellátogatók. A kiállított darabok az Eurohíd Alapítvány által kiírt pályázatra érkeztek, mely nem véletlen, hogy ezt, a költő kevésbé ismert versét választotta idei felhívása mottójaként. 

Az alapítvány a Petőfi 200 emlékév tiszteletére hirdette meg idei összművészeti pályázatát. Mécses Éva Hilda, az alapítvány művészettörténésze szerint nehéz volt témát találni úgy, hogy Petőfi költészetében megtalálják azt a mozzanatot, ami jelenleg a szervezet életében is fontos, s mindennapi kérdésként van jelen. Végül az Elpusztuló kert ott a vár alatt… című költemény adta meg az aktualitást számukra, melyhez egy érdekes történet köthető. Az Eurohíd Alapítvány 2014-ben Esztergom városától kapott egy elhagyatottan álló épületet művésztelep létrehozására, amely két éven keresztül számos, színes programmal szolgált az oda szervezett események látogatóinak. A házat az ott megforduló művészek kifestették, az udvarán pedig japánkertet alakítottak ki. Az esztergomi vár alatt létrehozott kert és a hozzá tartozó épülethez kapcsolódó művészeti élet azonban szépen lassan „elhervadt”, tovatűnt. „Mi azonban továbbra is hiszünk abban, hogy a művészet nagy erőket tud megmozgatni, így művészeti tevékenységünket azóta is lelkesen folytatjuk” – mondta el Gép Katalin, az Eurohíd Alapítvány elnöke.

A pályázat minden évben egy aktualitáshoz és Esztergomhoz kötődik. Idén Esztergom városának témája mellett azt is szem előtt tartották, hogy a Petőfi-bicentenárium is jelen lehessen a pályázati kiírásban.

Amikor Petőfi verseit átnéztük, úgy éreztük, a címadó vers a 2021-ben visszaadott művésztelep sorsához kapcsolódhat, illetve ahhoz, hogy nehéz küzdelmek árán tudunk színvonalas művészeti programokat teremteni a városban. Petőfi harcos és költő volt egy személyben, példaként szolgálhat a művészettel foglalkozó emberek számára, amikor valamilyen nehézséggel állnak szemben

– mondta el Mécses Éva Hilda.

Az idei pályázatra ezért az idei évben Petőfi Sándor üzenetén keresztül várták a műveket. A művészet nagyon fontos szereppel bírt minden korban, a nagy háborúk alatt reményt adott az embereknek. Nemcsak Petőfi idejében, 1848–49-ben, hanem azóta is. Churchill, aki maga is festő volt, 1938-as beszédében a művészeteket alapvető fontosságúnak nevezte egy nemzet életében, hozzátéve: az állam magának tartozik azzal, hogy fenntartsa és ösztönözze azokat. Az akkori nemzeti galéria vezetője 1940-ben felvetette, hogy az ott található festményeket a háború miatt Kanadába kellene menekíteni. Churchill elvetette ezt az indítványt, és kijelentette: a festmények maradnak, ők pedig győzedelmeskedni fognak. Vajon hogyan segítette a küzdő szellemű hazafiakat és politikusokat a művészet szeretete? Ma már ezt nehéz megítélni, de az biztos, hogy az eligazodásban segíthetnek a pályázatra beérkezett művek.

-
X

Az alapítvány felhívása igen pozitív visszhangra talált, hiszen 62 művészeti alkotás érkezett a szervezőkhöz. A Kapcsolatok Házában megnyílt tárlat a helyi korlátok miatt a teljes anyagot nem tudja bemutatni, abból csupán egy válogatást tár a látogatók elé. A pályázatra bárki jelentkezhetett, így hivatásos festőművészek és amatőr alkotók egyaránt megmérettették magukat. A beérkezett pályamunkák és a pályázók sokfélesége okán, a zsűri a témához való igazodást és a megvalósítást értékelte elsősorban, az alkotók szakmai életútjával nem foglalkozott. A szakmai zsűri három tagja Balla András fotóművész (MMA), Baksai József festőművész (MMA) és Paál Anikó irodalomtanár voltak. Döntésük alapján az idei Kaleidoszkóp-díjat Lichner Barbara és Lisányi Endre közös munkája nyerte, melynek címe Petőfi √200, avagy egy emlékmű dekonstruálásának dokumentációja. A nyertes alkotás alapja egy fotódokumentált performansz, amely során olyan helyzetekbe állítottak egy Melocco Miklós által készített Petőfi-szobor gipszmodellt, amely merőben idegen mozzanat egy szoborral kapcsolatban.

-A zsűri tagjai
A zsűri tagjai
X

A kiállítás 2022. november 27-ig tekinthető meg, hétfői napok kivételével 11 és 16 óra között.