A színpadon: a kezdetek

A színpadon: a kezdetek

2022. augusztus 23.

„Az isten adja, hogy minél előbb

Akképen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.”

(Petőfi: Levél egy színész barátomhoz)

Petőfi kívánsága még életében megvalósult, hiszen a magyar színjátszás kialakulása a reformkorban indult el és teljesedett ki. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet külsős munkatársa, az ELTE egyetemi oktatója, docense időutazásra hívja Színjátszás a reformkorban című előadása hallgatóságát. A kezdetektől egészen az 1848-as szabadságharcig áttekinti, fontos információkkal és izgalmas kulisszatitkokkal mutatja be a magyar nyelvű színjátszás alkonyát. Az eredetileg régész végzettségű szakember két és fél évig a Szentendrei Teátrum igazgatója volt, így érthető a téma iránti érdeklődése. 
  
A hazai színjátszás kezdete az 1700-as évek végéhez köthető, mely időszakot a német színjátszással való közösködés jellemezte. Kezdetben a birtokos nemesség, a főnemesség és a megyék jelentették a színjátszás bázisát, később már a kispolgárság és a mezővárosi cívisek is felzárkóztak. Célcsoportjává egyértelműen a társadalmi és gazdasági haladást képviselő rétegek váltak: a felvilágosult nemesség helyett a városi polgárság. A magyar színjátszás első korszaka műfaji szempontból is érdekes: az ekkor színpadra állított darabok jellemzően vitézi játékok, szomorújátékok, vígjátékok és énekes játékok voltak.

-Színlap 1840-ből
Színlap 1840-ből
X

Az 1815–1833/1835-ig tartó időszakban a két főváros – Pest-Buda és Kolozsvár – elvesztése miatt a magyar színjátszás regionális gócpontokba szorult. Székesfehérváron 21 fővel, Fejér megye támogatásával megalakult a Dunántúli Színjátszó Társaság, míg a korábbi pesti társulat Miskolcon folytatta működését. Kolozsvárott 1821-től újra működött társulat, 20 fővel, önálló színházépületben, sőt 1823-tól már operai tagozata is volt (Déryné). Balatonfüreden 1831-re készült el a kőszínház. Budán 1833-ban alakult társulat a kassai színház prózai színészeiből, ekkor Buda városa jelképes összegért rendelkezésre bocsátotta a Várszínházat. Az 1820-as évek végén már 15 vándortársulat működött országszerte. A zenés műsor, zenés bohózat eredetileg a bécsi népszínpad kispolgári műfajai voltak, de nálunk mezővárosi parasztpolgár, nemes, diák, városi polgár és plebejus alakok bukkannak fel a magyarítások révén. A korszakban játszott romantikus tragédiákban erőteljesen érezhető volt a francia romantika hatása, ahogyan a korszak vígjátékaiban is.

-
X
 
A magyar színjátszás harmadik korszaka (1838–48-ig) már a kiteljesedést hozta és egyértelműen a fővároshoz kötődött, hiszen az 1833-ban létrejött társulat 1835-től már Pesten játszott. 1837-ben megnyílt a Pesti Magyar Színház, a színpadon Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című művével. Az országgyűlés a színházat „országos pártolás” alá vette, így minden feltétel adott volt, hogy magas színvonalú nemzeti intézményként működhessen tovább. A színvonalra szükség is volt, hiszen a pesti német színház komoly konkurenciát jelentett. A vidéken működő egyre több vándortársulatnak játszóhelyre volt szüksége, így sorra épültek a színházépületek például Nagyszombaton, Pécsen, Temesváron, Sopronban, Lőcsén és Budán. 1847-ben már 12-15 középtársulat működött, miközben az összes társulat száma kb. 50 lehetett. Mindeközben a színpártolásban megnőtt a polgárság szerepvállalása, nem véletlen az urbánus gondolkodásnak és a városiasodó-polgárosodó nemes alakjának gyakori felbukkanása. Ez a korszak új műfajokat is hozott: a népszínmű népies műzenével a népéletet mutatta be, a romantikus opera műfaja a nemzeti opera kialakulásában játszott fontos szerepet. A romantikus balett iránti igény kielégítése érdekében a Pesti Magyar Színház 1837-ben balettmestert szerződtetett. 
  
Kálnoki-Gyöngyössy Márton Színjátszás a reformkorban című előadása a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatóságainál rendelhető meg művelődési házak, iskolák részéről.  
  
Ajánlott olvasmányok

Kerényi Ferenc: A régi magyar színpadon. 1790–1849. (Elvek és utak), Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981

Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története. Az első félszázad. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937

Vörös Károly: A magyar nép kulturális élete. In: Magyarország története. 1790–1848. 5/2. Főszerk. Mérei Gyula, szerk. Vörös Károly. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983 (második, javított kiadás), 1055–1149. o.