Ott a beat Petőfiben

Ott a beat Petőfiben

2022. július 05.

Versekre dobolni, dobszóra verset mondani nemcsak felszabadító, hipnotikus, különleges élmény, de igazi közösségi program is.  

Az ötlet, a versekre dobolás főpróbája a Múzeumok Éjszakáján valósult meg a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. A Szent Iván-i éjszakán Weöres Sándor verseire doboltak és verseltek a résztvevők, Sirokai Mátyás költő és zenész irányításával. Mindez olyan jól sikerült, hogy a szervezőkben felmerült az ötlet a folytatásra, mégpedig egy ebből a szempontból kevésbé magától értetődő szerzővel, Petőfivel. Az előkészületek során hamar kiderült, hogy a szabadság és a szerelem lüktetése mellett a beat is benne van garabonciás szerzőnk verseiben. Éppúgy magukban hordozzák a zeneiséget, mely könnyen felszabadítható lehet skandálással, dobolással és tánccal.

Petőfi újra és újra meglep a könnyedségével, de még inkább a természetességével. A mostani válogatásnál is feltűnt, hogy olyankor tetszik a legjobban, amikor közel jár a népköltészethez. A zenei tanulmányaim során mélyen belém ivódott ez a világ (száz-kétszáz népdalt biztosan meg kellett tanulnunk fejből a népzene vizsgákra), és nagyon értékesnek tartom, amikor valaki hitelesen tud meríteni belőle. A kíséretek, megzenésítések közül nálam Ferenczi György Petőfi-albuma hozott annak idején áttörést, zeneileg azóta is mintaadónak tartom azt a szabadságot és ötletességet, amivel a versekhez nyúlt. De szívesen meghallgatnék egy jó elektronikus zenei Petőfi-feldolgozást is valakitől!

 – avat be a részletekbe Sirokai Mátyás. 

-Fotó: Gál Csaba / PIM
Fotó: Gál Csaba / PIM
X

A közösségi dobolás lényege a versek egyfajta ritmizálása, Mátyás bevonja a közönséget egy felszabadító, közös zenélésbe. Nemcsak ő, hanem a résztvevők is dobolnak, tapsolnak vagy egyéb módon játsszák a ritmust. Cél, kihangosítani a költemények lüktetését, ráhangolódni a Petőfi-beatre. Nem komplett verseket dobolnak majd el, inkább csak részleteket, mert rövidebb szakaszokkal, ismétlésekkel könnyebb rátalálni a versek zenéjére. Egyfajta játék ez, mely közösségbe vonja a résztvevőket, a közös nevező pedig maga a vers. Az eddigi tapasztalata alapján Sirokai Mátyás elmondta, hogy bonyolultnak tűnő ritmusokat is el tudnak tapsolni az emberek, ha egy vers ritmusa vezeti őket. Persze mindig akadnak olyanok, akik ritmusérzék hiányára hivatkozva szabadkoznak, de egy idő után ők is nagyszerűen és látható örömmel játszanak.

A konkrét verseket hadd fedje homály, de annyit elárulok, hogy a Szeptember végén a maga andalító tá-ti-ti-tá-ti-ti lüktetésével itt legfeljebb csak bemelegítés lehet

 – árulta el titokzatosan Sirokai Mátyás.  

A közösségi dobolás időpontja és helyszíne: 
2022. július 23., szombat, 11 óra, Művészetek Völgye, Petőfi udvar – Hajógyár színpad 
Az eseményen a PIM biztosítja az apró ütőhangszereket, de bárki hozhat magával saját hangszert.  

Facebook-esemény

Jegyvásárlás