A néptánc és a népzene nyelvén szólni

A néptánc és a népzene nyelvén szólni

2022. június 28.

Látványban és hangzásban is monumentális tánc-szín-játékkal indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A Petőfi Sándor életét feldolgozó Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című produkció sikerét neves művészeti szakemberek és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekarának neve garantálja.  

A darab rendezőjének, Zsuráfszky Zoltánnak, valamint társrendezőjének és koreográfusának Zs. Vincze Zsuzsának nem ez az első bemutatója a szegedi Dóm téren; évek óta rendeznek ott nívós néptáncos programokat, és együttműködnek a szervezőkkel. A kétrészes produkció Petőfi rövid, ám annál színesebb és fordulatokkal tűzdelt életét dolgozza fel egy mesebeli utazásként, egészen a születésétől a haláláig. Megjelennek a színpadon a költő diákévei, Petőfi mint vándorszínész és szenvedélyes forradalmár, de éppúgy helyet kapnak a szerelmes versei, ahogyan a János vitéz vagy A helység kalapácsa részletei is. A darab pazar fináléval zárul, amikor minden táncos és szereplő a színpadra megy, és egy közös tablóval búcsúznak a közönségtől, s egyfajta allegorikus képpel zárul Petőfi élete.

A magyar néptánc és a magyar népzene, hagyományos örökségünk tisztasága és természetessége méltó környezetet teremt ezeknek a költeményeknek, s így együtt, izgalmas, érdekes produkciót ígérnek. Nagy öröm számunkra Petőfiről a néptánc és a népzene nyelvén szólni

– mondta el Zsuráfszky Zoltán. 

-Zsuráfszky Zoltán (Fotó: Hrotkó Bálint)
Zsuráfszky Zoltán (Fotó: Hrotkó Bálint)
X

Az előadás főszereplői Magyarország legnagyobb együttesének, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek a táncosai, akikkel karöltve a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyesület mintegy hatvan gyermektáncosa is fellép majd. A gyerekek gyakorlott, tapasztalt táncosok, akik méltón képviselik a szegedi, gazdag néptáncos életet. Az előadás közben így nem lesz ritka, amikor több mint százan táncolnak majd a színpadon, ami szemnek, fülnek páratlan élményt ígér. A lendületes, táncos színkavalkád Tóth Kázmér lenyűgöző díszletei között idézi meg az egyik legnagyobb költőnk életútját.

Mivel ez az ország legnagyobb szabadtéri színpada, fontos volt megfelelő díszlettel azt felépíteni, táncosokkal megtölteni, különféle jelmezek és eszközök segítségével szituációba helyezni Petőfi életének szakaszait és az elhangzó műveket

 – avat be a munka részleteibe Zsuráfszky Zoltán. A táncokat elbeszélő költemények, versek tűzdelik Herczegh Péter, a Nemzeti Színház színésze tolmácsolásában, aki a huszonhat évet megélt költőt alakítja majd a színpadon. A zenei kíséretet Pap István Gázsa vezetésével a Nemzeti Táncegyüttes Zenekara adja. Nemcsak népdalok csendülnek fel, de megszólalnak Liszt-művek, s kortárs népzenei feldolgozások is aláhúznak egy-egy fontosabb jelenetet. 

A tánc-szín-játék ősbemutatóját a Szegedi Szabadtéri Játékokon két alkalommal, július 1-jén és 2-án tekinthetik meg az érdeklődők. 

Jegyvásárlás