Petőfi Alkotóházak Kulturális Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft.
A Petőfi Alkotóház Nonprofit Kft. országszerte öt közösségi, szabadidős szálláshelyet üzemeltet a következő helyszíneken: Galyatető, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Mártély és Szigliget. A szálláshelyek fő profilja az alkotó- és pihenőházi üzemelés, kiemelten a művészek számára. Alapvető szolgáltatások a szállás és részben étkezés, illetve alkotóművészeti tevékenységhez szükséges helyiségek biztosítása.
Galyatető
Galyatető a táj szépsége miatt az ország egyik legkellemesebb kirándulóhelye, a Mátrában található. 4 szoba áll a művészek rendelkezésére. A szobák kétágyasak, így az épület egyszerre 8-10 személyt képes fogadni. A művészek ideális környezetben dolgozhatnak itt. Az alkotóház kapuja közeléből induló erdei utakat követve megismerhető az inspiráló környezet, a mátrai természet.
Hódmezővásárhelyi Alkotóház és Művésztelep
Az alkotóház a belváros szívében, régi békebeli, polgári hangulatban, műemléki környezettől körülölelve fogadja az alkotni vágyó látogatóit. Öt szoba, társalgó, egy műterem, valamint jól felszerelt konyha áll a művészek rendelkezésére. Az intézmény másik egysége a Kohán György utcai művésztelep, ahol műtermet lehet bérelni.
Kecskeméti Alkotóház
A Kecskeméti Alkotóház egyszerre 32 fő részére tud szálláshelyet és ellátást biztosítani. Minden műteremhez hálószoba tartozik, s négy közös fürdőszoba áll a vendégek rendelkezésére. Egy-egy műteremben általában egy művész dolgozik, de szimpóziumok és workshopok idején többen is igénybe vehetik a műtermet.
Mártélyi Alkotóház
Az épület a Tisza egy holtágának a partján található, Ópusztaszer közelében. Öt apartmanban fogadja a kikapcsolódásra és nyugodt alkotómunkára vágyó művészeket. A kétágyas, erkélyes szobák a tiszai holtágra néznek. Minden szobához fürdőszoba tartozik, az apartmanokhoz pedig egy közös nappali és egy konyha. Az alkotóház május közepétől október közepéig üzemel.
Szigligeti Alkotóház
Szigliget Veszprém megyében, a Tapolca–Keszthely–Badacsony háromszögben helyezkedik el. Az alkotóház a település egyik legnevezetesebb épülete – 1785-87 körül épült klasszicista stílusú kastély –, a Tóthi Lengyel, majd a Puteani, végül az Esterházy család szigligeti uradalmának központja volt. A Szigligeti Alkotóház egész évben üzemel. Egyszerre 27 darab 2-4 ágyas szobában fogadja vendégeit.