Beiskolázási terv – 2014-2015

Miért szeretnénk megújulni?
· Nem tudunk és nem is akarunk versenyezni a nagyvárosok elitiskoláival, a kiemelten támogatott egyházi fenntartású intézményekkel, ahol válogatott tanulókkal, speciális tanterv alapján folyik az oktatás.
· Nem szelektálhatunk, minden jelentkezőt kötelező felvennünk a beiskolázási körzetből. · Településünkön magas a szociálisan hátrányos helyzetűek aránya.
· A „minden gyermek tehetséges valamiben” elv alapján bárkit felveszünk az intézményünkbe, aki a jogai gyakorlása mellett a kötelességeit is teljesíti.
· Olyan képzési formákat szeretnénk biztosítani, amely csökkenti a szociális hátrányokat, ugyanakkor lehetőséget biztosít a tehetséggondozásra.
· Mindezt alkotó tevékenységekkel és sok egészséges testmozgással, barátságos légkörben.

A 2014-15-ös tanévben tervezzük:
· Emelt szintű művészeti oktatást indítunk az 1. és 5. évfolyamon, majd ennek folytatását felmenő rendszerben.
· Az első és ötödik évfolyamon bevezetésre kerül a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervre épülő emelt szintű testnevelés oktatása, amely az adott sportág sportegyesületével és az azt szakmailag koordináló szakszövetséggel közösen az utánpótlás nevelést segíti.
· A mindennapos testnevelés keretében 1. és 2. évfolyamon heti 1 testnevelés óra néptánc-népi játék foglalkozás lesz.
· Egész napos iskolai képzési formát vezetünk be az 1-4. évfolyamon.
· Felső tagozaton megmarad a tanulószobai foglalkozás.
· Csoportbontást az informatika és a technika oktatásában.
· A választható délutáni foglalkozások az idei szinten történő megtartását és megőrzését minden évfolyamon, kibővítve alsó tagozaton a néptánc foglalkozással.
· A differenciált és egyéni képességfejlesztést, az ismeretekbe ágyazott készség-és képesség fejlesztést, az integrált és képesség-kibontakoztató program elemeinek alkalmazását.

A megújulástól azt várjuk, hogy:
· Az intézmény tartósan alkalmas lesz a különböző szociális és intellektuális háttérrel rendelkező, és eltérő fejlettségi szintű gyermekek képzésére, nevelésére.
· Várhatóan csökken a lemorzsolódó és évfolyam vesztes tanulóink száma. Nő az érettségit adó középfokú intézményben továbbtanulók aránya.
· Szolgáltatásaink színvonalával kívánjuk megnyerni az iskola használóinak bizalmát, a közvetett partnerek elégedettségét és a fenntartói megbecsülést.

A jövőben tervezzük:
· Alapfokú művészetoktatási intézmény alapítása képző és iparművészeti, táncművészeti , szín és bábművészeti tanszakkal.
· Úszásoktatás alsó tagozaton, rendszeres úszáslehetőség biztosítása minden évfolyamon.
· Lovaglás tanítása alsó tagozaton, helyi rendszeres lovaglási lehetőség biztosítása.

Az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Iskola küldetése

A tanítás és tanulás élményt jelentsen pedagógusnak, tanítványnak egyaránt. Motivált, közreműködő és együttműködő gyermek és pedagógus közösségek vegyenek részt az iskola életében. Pedagógusaink – szakítva a hagyományos tanár szereppel – rugalmasabban, megfelelő belső és külső motiváltsággal végzik munkájukat. A tanítási folyamatban a korszerű ismeretek közvetítésekor irányító, támogató, kísérletező és reflektív szereplőkké válnak. Olyan programokat, módszereket, eszközöket alkalmazunk, melyek igazodnak a tanulók egyéni adottságaihoz, szociális helyzetükhöz. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket a nem halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal egy csoportban képezzük, biztosítva ezzel az intézményi szolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára. A személyiségfejlesztés eredményeként azt szeretnénk, hogy képesek legyenek beilleszkedni a felnőttek világába, és váljanak boldog, sikeres emberekké. Tevékenységeinkkel támogatjuk az esélyegyenlőség megvalósulását, a gyermekek mindenek felett álló érdekeit képviseljük. Fontos feladatunknak tartjuk a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását és a szociális és etnikai hátrányok enyhítését. Ennek érdekében biztosítjuk a sajátos nevelési igényből eredő hátrányok csökkentéséhez szükséges egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs tanórai foglalkozásokat. A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásánál a többi gyermekkel történő együtt nevelést és oktatást részesítjük előnyben. Valljuk, hogy a sokoldalú és az új helyzetekhez alkalmazkodni tudó emberek állják meg a helyüket. Ehhez stabil tudás szükséges, melyre egy életen át lehet építeni. Olyan tanulókat kívánunk nevelni, akik szeretik és védik az épített és természeti értékeket, elfogadják önmagukat és másokat, kudarctűrők, testileg és lelkileg egészségesek. A művészeti ágak nagyobb térnyerésével színesebbé válik az iskola szolgáltatása (dráma, néptánc, média és vizuális képzés). A művészeti oktatással zeneszerető, a hangszeres zene, a néptánc iránt elkötelezett fiatalok kerülnek a település kulturális közegébe. Egészséges személyiségfejlődés biztosításával − amely, művészetoktatás nélkül nem valósulhat meg egy gyermek életében – szeretnénk hozzájárulni, hogy a tőlünk kikerülő tanulók a jövőbeni társadalmunk stabil alapját képezzék. A sportiskolai rendszerrel olyan oktatási és nevelési környezetet kívánunk teremteni, amely az optimális intellektuális és érzelmei fejlődés mellett a tanulók testi és lelki kibontakozását segíti. Teherbíró, küzdőképes személyiségek fejlődésével alkalmasabbak legyenek társadalmi feladataik teljesítésben, miközben önmagával és környezetével harmóniában élnek. Arra motiváljuk őket, hogy választott sportágában képességük szerint a legjobb eredményt érjék el. Tápláljuk a tudásvágyat, toleráljuk a másságot, támogatjuk és bátorítjuk a megtorpanókat, és elismerjük a sikereseket – legyen ez tanuló vagy munkatárs. A tantestület felkészültsége, az igényes környezet, a korszerű eszközrendszer, a programfejlesztés biztosítja, hogy a jövő nemzedékét a szülők és a fenntartó elvárásainak megfelelően tudjuk nevelni, oktatni.

EMELT SZINTŰ MŰVÉSZETI OKTATÁS

A művészeti nevelés az oktatótípusú tevékenységek fejlesztésének hatékony céleszköze.
· A képző- és iparművészetek, a színjátszás és a tánc iránt érdeklődő gyermekek számára biztosítani szeretnénk: képességeik fejlesztését, alkotó és önkifejező képességeik kibontakoztatását, tehetségük gondozását.
· A művészeti nevelés megalapozza a tanuló esztétikai szemléletének kialakítását,
· kommunikációs képességét, az értékes alkotások iránti igényét.

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség magában foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív fejlesztése fontosságának elismerését mind a tradicionális művészetek nyelvén, illetve a média segítségével, ideértve különösen az irodalmat, a zenét, a táncot, a drámát, a bábjátékot, a vizuális művészeteket, a tárgyak, épületek, terek kultúráját, a modern művészeti kifejezőeszközöket, a fotót, s a mozgóképet.

Célok az emelt szintű művészeti oktatásban és nevelésben
· nyújtson maradandó élményt, ismereteket
· járuljon hozzá a harmonikus, érzelmekben gazdag, kreatív személyiség kialakításához
· alakítsa ki a különböző hasznos, építő kultúrák iránti nyitottságot
· neveljen a művészetek befogadására, értésére és művelésére
· ösztönözze a tanulókat életkoruknak megfelelő művészeti tárgyú könyvek olvasására
· kiállítások, színházi és táncelőadások, hangversenyek látogatására
· minden napi szükségévé váljon
· neveljen az értékes művészet szeretetére, tudjon szelektálni, érezze és tudja mi a jó és rossz
· felkészítés (megyei és országos versenyek)
· néptánc foglalkozásokon a tanulók mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztése, ritmusérzék,
· hallás, tér- és formaérzés megalapozása, továbbfejlesztése, táncművészeti alapismeretek elsajátítása.

A néptánc oktatás céljai, feladatai:
· a tánc iránt érdeklődő tanulók mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztése
· egészséges életmódra nevelés
· határozottságra, koordinált mozgásokra nevelés
· fizikai állóképesség fejlesztése
· ritmusérzék, hallás, tér és formaérzés megalapozása, továbbfejlesztése
· táncművészeti alapismeretek elsajátítása
· a néptánc elemeinek, motívumainak felépítése
· stílusos előadásmód, technikai tudás
· a tanultak alapján improvizációs képesség kialakítása
· tehetségek felismerése, pályára irányítás
· ösztönzés amatőr táncegyüttesekben való közreműködésre

További információk:

2014. április 1. Kedd – Nyitott Napok
2014. április 2. Szerda – Nyitott Napok
2014. április 3. Csütörtök –  Elsős nyílt nap és szülői értekezlet

Sportiskola 1-4. osztály
Sportiskola 5-8. osztály
Sportiskolai kerettanterv 1-4. osztály
Sportiskolai kerettanterv 5-8. osztály
Mindennapos testnevelés és testmozgás
Egésznapos iskola
A tankötelezettséggel kapcsolatos szabályok
Iskolaérettség kritériumai

KAPCSOLAT:

Fábián Attila igazgató
Gura Ildikó tanító
Lángné Major Zsuzsanna tanító

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
2659 Érsekvadkert
Eötvös út 1.
Tel./Fax: (35) 340-038; (20) 555 8519
E-mail: ig@petofi.hu
Honlap: petofi.hu

A hozzászólások le vannak tiltva.